Szinte semmit sem változott a ValóVilág egykori szívtiprója: Nagy Zsolt Leo most új szerepben mutatja meg magát

Február 18-án sajtóvetítésen mutatta be az újságíróknak a TV2 a Farm VIP ötödik évadának első epizódját és szereplőit. A piros csapat egyik tagja Nagy Zsolt Leo, aki 20 évvel ezelőtt a ValóVilág 3 szívtiprójaként lett országszerte ismert.
Sármosabb, mint valaha
Március 9-én indul a TV2 egyik legnépszerűbb kaland reality-je, a Farm VIP. Demcsák Zsuzsa és Zsolti gazda ezúttal is feszegetik a celebek határait, embert próbáló termelési feladatok elé állítják a piros és sárga csapat tagjait, akik nemcsak a megszokott kényelmes életüket hagyják hátra, hanem komoly önismereti utazáson is részt vesznek. A műsor egyik szereplője Nagy Zsolt Leo lesz, akit a nézők korábban a ValóVilág és a Totem című műsorokban láthattak. Több év telt el azóta, hogy a tévé képernyőjén szerepelt, Zsolton azonban nem fog az idő vasfoga, hiszen ugyanolyan jóképű és sármos, mint annak idején. "Sokszor megkapom azt, hogy én nem akarok öregedni, pedig azért én belül érzem, hogy öregszem. Amikor elmegyek focizni, vagy kimegyek a kertbe dolgozni, érzem, hogy a térdem, és a hátam már nem úgy reagál, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. Az, hogy nem sokat változtam, egyfelől köszönhető a genetikának, másrészt én soha nem cigarettáztam, nem ittam alkoholt, nem kábítószereztem és az éjszakába is jóval kevesebbet jártam, mint mások. Én élvezem az életet, és minden, amit csinálok, azt szenvedéllyel teszem. Elmondása szerint úgy is lehet egy televíziós realityben érvényesülni, hogy ha nem mindig csak a közönséges dolgokat mutogatjuk, hanem az értékeket és a jó dolgokat is közvetítjük, amikből lehet építkezni.
A Nagy Zsolt Leo-val készült teljes interjút a videóra kattintva tekintheted meg:
Lead kép: TV2

























