Sztárok

Szinetár Dóra - nagy ára volt a gyerekvállalásnak

Szinetár Dóra a lehető legnagyobb szeretetben neveli gyermekeit, és valóságos anyatigrisként védelmezi őket. Nem meglepő, ugyanis három tragédiát is át kellett élnie, ő pedig megfogadta, soha senki nem veheti el tőle őket.

Szinetár Dóra soha nem beszélt még vetéléseiről

Szinetár Dóra az OzoneTV vendége volt, ahol az Észak-Dél című műsorban mesélt arról, hogy korábbi házasságaiban háromszor is spontán abortusza volt.

"A mi sztorink az ebben az esetben úgy nézett ki - és hagy tegyem hozzá, mert látszólag nem tartozik hozzá, de hozzátartozik -, hogy nekem az évek során volt három úgynevezett spontán abortuszom, ami ugye a vetélést jelenti. Ez azt jelenti, hogy még az előző házasságaimban az első kettőben, mert nekem ez már a harmadik - így hozta az élet, volt három olyan eset, amikor én gyereket szerettem volna, ez a gyerek megfogant, és a klasszikus 8-9. héten elment a baba, ugye így szokták mondani.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nem volt szívhang, vagy felszívódott. Tehát én háromszor éltem meg azt, hogy a nőgyógyászaton vagyok. Aki nem tudja, annak elmondom, hogy sportán abortusz után, ugyanúgy kell csinálni egy tisztítási küretet, azt hiszem így hívják. Annak az a lényege, hogy ki kell tisztítani a nőnek a méhét, tehát a maradékot, ami ott marad a terhességből, azt eltávolítják.

Tehát én háromszor éltem át azt, hogy ott voltam a szülész-nőgyógyászaton, és mivel nem volt más lehetőség, ezért befektettek egy olyan ágyba, amelynek a végén ott volt a kiságy, ami ugye a gyereknek lenne a helye. De én azért voltam ott, mert elment a gyerekem valamilyen okból kifolyólag.

Én gondolkodom annyira spirituálisan, vallásosan, mindegy, hogy hogy hívjuk, hogy én ezt magamban már helyre tudtam tenni. De azt megélni, hogy az embertől az Isten vagy az egészsége elvesz egy gyereket, azután egész másként gondolkodsz arról, amikor azt mondod, hogy gyereket akarsz. Nyilván, nekem könnyebb volt azt mondani, hogy tőlem ember, sőt, senki el nem veszi a gyerekemet. Mindegy, mi lesz, ha elefánt lesz, az lesz, mert volt három ilyen megélésem."

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.
Lifestyle
Sokan hajlamosak alábecsülni saját vonzerejüket. A környezetünk azonban sokszor segíthet, ha résen vagyunk.
Utazás
Az utazás többnyire olyan pluszt ad az ember életéhez, amit a hétköznapokban nincs lehetősége megtapasztalni. Ha nem tudod, mi lenne számodra a legideálisabb úti cél, olvasd el részletes utazási...
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.