Sztárok

Ezekben a szinkronszerepekben rajongtunk a 80 éves korában elhunyt Szersén Gyuláért

Az 1940-es születésű magyar színművész, Szersén Gyula 80 esztendős korában hunyt el. A Nemzeti Színház egykori oszlopos tagja az egyik legfoglalkoztatottabb hazai szinkronhang volt. Nagyvilági modort sugárzó, gyönyörű orgánumával temérdek külföldi filmalkotás magyar változatát ragyogta be.

A magyar szinkron legendája távozott

A Femcafe.hu is hírt adott róla, hogy március 17-én, 80 esztendős korában meghalt Szersén Gyula magyar színművész, a Nemzeti Színház hajdani oszlopos tagja, az egyik legfogalkoztatottabb és legismertebb magyar szinkronhang. Újabb pótolhatatlan veszteség érte tehát a hazai kultúrát: a tévé- és filmszerepeiről, ihletett versmondásairól és jelentős színpadi szerepeiről is ismert Szersént gyönyörű orgánuma révén ismerte a nagyközönség. Habár kitűnő színpadi és filmszínész is volt, hosszú évtizedek óta szinkronizált, megszámlálhatatlan külföldi film szinkronjának megszületésében vett részt a mikrofon mögött. Az ISzDb nevű hazai szinkronadatbázis statisztikája szerint a Jászai Mari-díjjal kitüntetett színművész több mint 1800 mozifilmhez kölcsönözte jellegzetes, összetéveszthetetlen orgánumát, mely mindig elegáns hűvösséget, nagyvilági modort és méltóságot sugárzott. Most legnagyszerűbb, legemlékezetesebb szinkronszerepei közül válogattunk.

Charles Bronsontól Cattani felügyelőig

Szersén Gyula harminc alkalommal szinkronizálta Charles Bronsont. Ő kölcsönözte a hollywoodi sztár hangját minden idők egyik legismertebb westernfilmjében, a Volt egyszer egy Vadnyugatban is. Bronson a Harmonikás szerepét alakította, ellenlábasát pedig Henry Fonda formálta meg - őt a hazai színészlegenda, Sinkovits Imre szinkronizálta a filmben, akivel Szersén rengeteget játszott együtt a Nemzetiben, sőt egyfajta mentoraként is tekintett idősebb kollégájára.
Kattints a további képekért!

Tolna megyéből indulva jutott el Hollywoodig a „némafilm szirénje”. Akkora sztár volt, hogy nem ülhetett repülőre, lóra is csak sétalovagolás céljából, és azt is megtiltották, hogy arcát és alakját engedély nélkül rögzítsék.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Sztárok
Egészség
A rák ma már nem csupán egy betegség, hanem egy globális kihívás, amely az emberiség egészét érinti. Ezért is fontos, hogy csökkentsük a betegség kockázatát.
Lifestyle
Néha csak egy betű jelenik meg felül a telefonunk kijelzőjén, és ezt nem mindenki tudja beazonosítani. Mit jelent, ha például feltűnik egy „E” vagy egy „N” betű?
Fashion&Beauty
Ha valaha is azt kívántad, bárcsak a körmeid is nyaralhatnának, most itt a lehetőség. Ez a manikűr az idei nyár egyik legvidámabb és legsokoldalúbb trendje, amely garantáltan napfényt csempész a...
Sztárok
A Golden Globe-díjas magyar származású amerikai színésznő, szépségkirálynő, modell, üzletasszony, a 20. század közepének egyik legismertebb hollywoodi szexszimbóluma, a világ egyik első és máig egyik...
Sztárok
Szeptember végén már 41 éves lesz Avril Lavigne, aki nem nagyon akar öregedni. A rajongók szerint még mindig irtóra dögös.
Lifestyle
Itthon Magyarországon is őrülten népszerű a csirkehús. Van olykor egy elváltozás a húson, amire undorral tudnak nézni az emberek, pedig a hús ettől még fogyasztható.