Sztárok

Észbontó, mennyire dögös bikiniben a 63 éves Sütő Enikő - Fotó

Sütő Enikő ezer arca

Sütő Enikő meglehetősen korán kezdte a modellszakmát. Alig 15 esztendős volt, amikor az ismert médiavállalkozó, Fenyő János félaktot készített róla. Az azóta méltán elhíresült felvételen Sütő meztelen hátát és szűk farmerbe csomagolt altestét láthattuk (a tinilány egy Fabulon naptejet reklámozott.) A hetvenes évek végén aztán elvégezte az Állami Artistaképző manöken-tanfolyamát, ahol manöken-fotómodell oklevelet szerzett, majd 1979-ben az olvasók szavazatai alapján az év manökenje lett. Ezután egymást követték az izgalmas modellfelkérések, és Sütő fotói aztán rengeteg magazinban jelentek meg, illetve számos rangos divateseményen is részt vehetett.

Társtulajdonosa és jogásza is volt az amerikai Lauren Elle kozmetikai cégnek, sőt 1989-ben modelliskolát is alapított, ami azóta is nagy sikerrel működik. Sütő Enikőt aztán az 1991-es szépségkirálynő-választás zsűrielnökeként is láthatta a nagyközönség, sőt a nyolcvanas években a Linda című magyar sorozatban is szerepet vállalt, mi több, számos rádió- és tévéműsort vezetett. Sokrétű, tehetséges médiaszemélyiséggé nőtte ki magát, s az elmúlt évtizedek alatt bebizonyította, hogy sokkal több, mint egy csinos arc.

Leadfotó: facebook.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
Nincs mese, a dohányosok testtömege általában valóban alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A kutatók megvizsgálták, van-e összefüggés.
Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.