Csak 31 éves volt a színésznő, amikor halálra éheztette magát: összeroppant lelkileg attól a szörnyűségtől, ami vele történt

Susan Peters a 1940-es évek egyik legígéretesebb színésznője volt, akiben minden megvolt ahhoz, hogy meghódítsa egész Hollywoodot, ám egy borzalmas tragédia végül mindent felülírt.

Szívszorító módon ért véget az élete

Suzanne Carnahan 1921. július 3-án látta meg a napvilágot a washingtoni Spokane-ben. A sors már kiskorában súlyos próbatétel elé állította: kislánykorában édesapja elhunyt egy autóbalesetben, ennek következtében pedig édesanyja Los Angelesbe költözött vele és testvérével, hogy a leendő színésznő bőrgyógyászként dolgozó nagymamájánál éljenek. A szomorú történés ellenére Susan tehetsége hamar kibontakozni látott: a Hollywood High School végzős diákjaként, egy drámaóra keretein belül lépett először színpadra, ugyanis szerepet kapott az egyik iskolai darabban. Kivételes talentuma hamar felkeltette a figyelmet, hamarosan pedig felfedezte egy tehetségkutató ügynök, melynek köszönhetően egyre több – egyelőre még csak kis – szerep találta meg – többek között például feltűmt statisztaként a Joan Crawford főszereplésével készült Susan and God című filmben. Azonban a jó szerepek hiánya miatt elhatározta, hogy három év múlva vagy sikeres lesz, vagy feladja álmait, ennek kapcsán pedig egy interjúban így fogalmazott: „Megállapodtam magammal, hogy ha három év alatt nem sikerül áttörést elérnem, akkor titkárnő leszek vagy más szakmában próbálom ki magam... Hollywood nem való annak a lánynak, aki nem ér el sikert.” Álmai végül azonban valóra váltak: 1942 számára igazi áttörést hozott, amikor öt filmben is szerepelt – ezek között volt a The Big Shot, amelyben Humphrey Bogart oldalán tűnt fel, valamint a Tish, amelynek forgatása alatt megismerkedett jövendőbeli férjével, Richard Quine színésszel, akivel egy másik filmben, a Dr. Gillespie's New Assistant-ben szintén együtt dolgoztak. Talán legnagyobb szakmai elismerését a Random Harvest című alkotás hozta, amelyért a legjobb női mellékszereplő kategóriában Oscar-díjra is jelölték. Susan és Richard Quine egy évvel később összeházasodtak, a színésznő pedig a későbbiekben számos további filmben is főszerepet kapott, többek között a 1944-es Song of Russia női főszerepét is eljátszotta. Susan tinédzserkora óta keményen küzdött azért, hogy Hollywood legnagyobb csillagai között emlegessék, arra pedig megvolt minden esélye, hogy ragyogó karriert fusson be a filmiparban – sajnos azonban a sors idejekorán közbeszólt. A párját ritkító szépséggel megáldott Susant tragikusan fiatalon súlyos baleset érte, az azzal járó változásokat pedig ő maga sosem tudta igazán feldolgozni, ami ahhoz vezetett, hogy mindössze 31 évesen, szörnyű körülmények között távozott az élők sorából. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Leadfotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images

Forrás: Grunge

Oldalak

Lifestyle
Ez a hétvége lágyítja a Mérlegben a korábbi bizonytalanságokat, és sokkal könnyebbé teszi az érzelmi kapcsolódást. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Sztárok
Több mint egymillió dolláros csalási botrányba keveredett Selena Gomez és édesanyja, miután a befektetők bíróság elé idézték őket közös cégük miatt.
Utazás
Egy repülőgépen bekövetkező haláleset gondolata sokak számára nyomasztó, mégis ritkán beszélünk arról, mi történik ilyenkor a fedélzeten, és hogyan kezelik a helyzetet a személyzet tagjai. A valóság...
Home&Design
A fürdőszoba praktikus tárolóhelynek tűnik, hiszen itt van minden, amire a reggeli készülődéshez szükségünk lehet. Csakhogy a pára, a hőmérséklet-ingadozás és a nedves levegő nem minden holminak tesz...
Sztárok
Évtizedekkel a világsiker után teljesen visszavonult a nyilvánosságtól Stockard Channing, aki ma már csendes magányban éli mindennapjait.
Lifestyle
A nyári főszezon közepén rohamosan terjedni kezdett a Nyugat-nílusi vírus az európai országban, ahol két hét alatt több mint duplájára nőtt a fertőzöttek száma.