Emlékszel Susan Boyle-ra? Simán elmennél mellette az utcán: már nem úgy néz ki, ahogyan megismertük – fotók

Susan Boyle nevét a Britain's Got Talent tehetségkutatónak köszönhetően ismerte meg a világ. A külseje miatt akkoriban rengeteg bántás érte, mára azonban teljesen megváltozott, és csinosabb, mint valaha.

Elképesztő átalakulás

A skót énekesnő 47 éves volt, amikor úgy döntött: szerencsét próbál, és megmutatja a világnak, milyen kivételes tehetséggel áldotta meg a sors. Kora és öltözködése miatt mind a zsűri tagjai, mind a közönség már megszólalása előtt szkeptikusan fogadta, és azt hitték, a legnagyobb jóindulattal is csak középszerű előadást várhatnak tőle – ám amikor elkezdte énekelni a Nyomorultak „I Dreamed a Dream” című dalát, mindenki megdöbbenve hallgatta a fantasztikus hangját, akik pedig élőben hallották, felállva, tapssal díjazták a produkciót. Végül második helyezettként került ki a versenyből, azóta pedig hatalmasat fordult vele a világ, hiszen befutott énekesnő lett, és bár régebben sosem tartotta sokra a külsőségeket, ma már élvezi a csinosabb megjelenést. Galériánkban megmutatjuk, mennyit változott az elmúlt több mint tíz évben a mezzoszoprán énekesnő:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Stockard Channing a Grease egykori Rizzójaként vonult be a köztudatba, az idő múlásával azonban nem tudott megbirkózni, mostanra pedig szinte felismerhetetlenné vált a rengeteg plasztikától.

Leadfotó: Youtube/DavyLeyland

Oldalak

Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...