Sztárok

Súlyosan megsérült a Titanic szexi színésze

Leonardo DiCaprio kezét össze kellett varrni, miután annyira meggyőzően csapott egy asztalra, hogy az végleg megadta magát.

A népszerű színész a Django Unchained című film forgatása közben sérült meg, mikor karaktere, az kegyetlen ültetvényes Calvin Candie belevágott egy üvegbe. A rendező elmondása szerint a stáb sokkal jobban megijedt, mint Leo, aki annyira beleélte magát a szerepbe, hogy észre sem vette a kézfején tátongó sebet.

"Leo számtalan alkalommal csapott rá az asztalra, majd az utolsónál a keze átszakította a lapot és széttörte a mögötte levő kristálypoharat. A vér egyből elkezdett csöpögni a kezéből, de ő ekkor sem esett ki a szerepéből. Annyira beleélte magát a brutális férfi karakterébe, hogy hezitálás nélkül folytatta a jelenetet. Miután a kamerák leálltak, az orvosi stáb kénytelen volt összevarrni a sérült kézfejet" - mesélte Quentin Tarantino western mozijának producere, Stacey Sher a Variety-nek.

"Quentin esetében már megszokhattuk, hogy a fő ellenség sosem egy hétköznapi figura. Calvin Candie azonban még ezek közül is kiemelkedik, annyira erős, élénk, vibráló. Leonardo pedig nem ijedt meg a szereptől, remekül alakítja megannyi különböző oldalát ennek a valóban szörnyű embernek. A nézők imádni fogják az egészet" - tette hozzá Sher.

A film egy igazi újévi produkciónak ígérkezik, nálunk január 17-én kerül majd a mozikba, Jamie Foxx-szal a főszerepben.

Fotó: moviecarpet.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.
Lifestyle
Vádat emelt az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet rendésze ellen, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket. A botrányban ez az első vádemelés.
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...
Sztárok
Napra pontosan 29 éve hunyt el Diana hercegnő. A tragédia éjszakáján Károly herceg a szigorú udvari protokollal dacolva cselekedett volt feleségéért.