Sztárok

Hihetetlen oka volt rá, és nem a sok pénz volt az: ezért cserélte 6 havonta vadonatúj autóját Steve Jobs

A tech-guru február 24-én ünnepelné 68. születésnapját, ezért most egy különleges és egyben fura történettel emlékezünk meg Steve Jobsról.

Idén lenne 68 éves

Steve Jobs amerikai feltaláló és üzletember volt, egyben az Apple társalapítója, egykori elnök-vezérigazgatója, valamint az IT és a szórakoztatóipar ismert alakja. Jobs édesanyja, Joanne Carole Schieble katolikus német bevándorlók gyermeke, apja, Abdulfattah „John” Jandal gazdag szír muzulmán családból származott. Az egyetemen ismerkedtek össze, ahol Jandal tanársegéd volt, Schieble pedig végzős hallgató. A lány szülei ellenezték a kapcsolatot, és amikor 23 évesen Joanne Schieble teherbe esett, haldokló apja azzal fenyegette, hogy ha hozzámegy Abdulfattahhoz, kitagadja. A kényszerítő körülmények hatására a pár az örökbeadás mellett döntött. Jobs örökbefogadó szülei még egy kislányt is magukhoz vettek, aztán a család egy munka lehetősége miatt – a mai Szilícium-völgybeli – Mountain View-ba költözött, ami óriási hatással volt a kis Steve-re. A fiatal Steve Jobs másik óriási motivációja apja ezermester-tudása és tökéletességre való törekvése volt, amiről később többször is említést tett, vélhetően ezért választotta ezt a pályát. Jobs később a Homestead középiskolában tanult tovább, és egyre többet foglalkozott elektronikával. Egy ismerős segítségével bekerült az HP Explorer's Clubba, ahol a Hewlett-Packard mérnökei tartottak előadásokat diákok számára. Egy HP-laborlátogatás alkalmával látott először asztali számítógépet, így azonnal a szakma szerelmesévé vált. Galériánkból megtudhatod, hogy miért cserélte le félévente autóját a zseniális elmével megáldott Steve Jobs!

Jobs annak ellenére, hogy milliárdos volt, soha nem kért saját céges parkolóhelyet, ám ehelyett előszeretettel használta rendszám nélküli autójával a mozgássérült parkolókat. Sokan azt gondolták, hogy zsugori, arrogáns és így akarja megfogni a pénzt, ám egyáltalán nem erről van szó, hanem nemes egyszerűséggel kijátszotta a rendszert.
Kattints a további képekért!

Egyik herceg sem érhet a nyomába Samuel Aitkennek, már ami a külsőségeket illeti: Lady Kitty Spencer öccse ugyanis már most olyan jóképű és szívdöglesztő, hogy a fotóit látva nem csupán a tinik alélnak el…

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Közösségi költségvetésből új zebra épül Budapesten. Ezen a helyen nem kell többet aluljárózni.
Lifestyle
Továbbra is nagy félelmek vannak az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. Most szakértők bevonásával igyekeztek helyretenni néhány kérdést.