Sztárok

Saját fia ölette meg a gyönyörű magyar színésznőt: szörnyű, miért kellett meghalnia Soproni Ágnesnek

A magyar kriminalisztika egyik legmegrázóbb tragédiái közé tartozik Soproni Ágnes meggyilkolása. A gyönyörű színésznőt saját fia, Petróczi András és annak barátja ölte meg embertelen brutalitással.

Tragédia

A színésznő 1949-ben látta meg a napvilágot Schwartz Ágnes néven Kiskőrösön. A sors sosem kímélte, ugyanis már fiatalon számos traumával kellett szembenéznie: édesanyja hat évre intézetbe adta Kecskemétre, ahol 1959-től másodikos gimnazista koráig nevelkedett, mert elváltak a szülei. A színjátszás már akkor is a szenvedélye volt, s végül úgy döntött, felvételizik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1975-ben végzett. Több neves teátrum társulatában is megfordult, 1990-től pedig szabadfoglalkozásúként folytatta tovább a pályafutását. A nehézségek, lelki megpróbáltatások azonban felnőttként is vele maradtak, s egész életében küzdött a démonaival: depresszió kínozta, 24 évesen pedig megpróbált öngyilkos lenni, szerencsére azonban időben megmentették. Az ezredfordulón bekövetkezett tragikus halála nemcsak a lakosság, de még a hatóságok számára is sokkoló volt, a színésznő ugyanis brutális gyilkosság áldozata lett. A részletekért olvass tovább a galériában!

Soproni Ágnes a karrierje kezdeti éveiben ismerte meg Petróczi Sándor diplomatát, akivel egymásba szerettek. Hamarosan oltár elé álltak, 1979-ben pedig megszületett egyetlen gyermekük, András. Habár a házasság eleinte jól alakult, a szülők végül a válás mellett döntöttek.
Kattints a további képekért!

Mark David Chapman, John Lennon hidegvérű gyilkosa mindent alaposan kitervelt a Beatles tagjának meggyilkolásával kapcsolatban, de volt egy B-opciója is, ha esetleg nem sikerülne megölnie őt...

Leadfotó: YouTube/ HÍR TV+

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.