„Sokkal nehezebb, mint gondoltam” – Koplányi Gábor elárulta, milyen valójában az Exatlon Hungary

Négy év után újra berobbant a Exatlon Hungary, és már az első hetekben bebizonyította: a tét nagyobb, a küzdelem keményebb, mint valaha. A Kihívók egyik legerősebb játékosa, Koplányi Gábor kendőzetlen őszinteséggel beszél a kihívásokról, a sikerekről, és arról is, mi az, ami a leginkább hiányzik neki a dominikai mindennapokból.

Könnyek, kimerültség és sikerek

Az Exatlon Hungary idei évada újabb és újabb bizonyítékát adja annak, hogy a látványos pályák és kiélezett futamok mögött mennyire kemény fizikai és mentális megpróbáltatások húzódnak meg. A Dominikai Köztársaság egzotikus környezete első pillantásra idilli díszletnek tűnhet, a valóság azonban jóval árnyaltabb: a versenyzőknek nemcsak egymással, hanem saját határaikkal, a folyamatos kimerültséggel és a szeretteik hiányával is nap mint nap meg kell küzdeniük. Most a Kihívók egyik meghatározó játékosa, Koplányi Gábor engedett betekintést a saját élményeibe. Őszintén mesélt arról, milyen volt elbúcsúzni az otthoniaktól, hogyan élte meg az első napokat a versenyben, és miként hat rá a folyamatos megterhelés. Szavaiból az is kiderül, mennyire sokat jelent számára a csapat támogatása, és hogy a nehézségek ellenére mi ad neki erőt a mindennapokban.

A teljes interjúért kattints a videóra:

Milyen az Exatlon ahhoz képest, amire számítottál?

Koplányi Gábor: Azt kell mondjam, hogy minden más, mint amire számítottam. Már az elköszönés is otthon sokkal nehezebb volt. Azt gondoltam, hogy simán csak puszi-puszi és eljövünk, hát… ebből inkább egy könnyes búcsú lett. Tényleg sokkal nehezebb. Viszont itt az a része nagyon jó – tényleg erre számítottam –, hogy nagyon jó a csapat. Szerencsére nagyon jó csapategységet alkotunk, és ez nagyon sokat ad ahhoz, hogy itt azért jól érezzük magunkat, és könnyebben teljenek a napok. Ha ez nem lenne, vagy nem szimpatizálnánk egymással, akkor tényleg lennének nagy problémáink. Így azt mondom, hogy teljes mértékben viselhető.

Milyen érzés, hogy már sikerült medálokat szerezned?

Koplányi Gábor: Ez a második medálom már. Nagyon jó érzés, főleg hogy ezt egyéni medálversenyen szereztem meg gyakorlatilag. Nagyon szoros volt, nagyon kemény, tényleg minden srác nagyon gyors és kemény. Viszont elérkezünk majd egyszer abba az időpontba, amikor nekem is jól fog jönni. Most viszont már négy medál van nálunk, a pirosaknál ha jól tudom, egy. Úgyhogy abban bízunk, hogy ha bármi olyan alakul, akkor tudjuk egymást segíteni. Nagyon élvezem a játékok többségét, egy-kettőt talán kevésbé. A pályán nem én vagyok a leggyorsabb, de összességében szerencsére tényleg többször sikerült jól kihoznom az egészet, és akkor megkaptam ezt a karkötőt. Ez egy nagyon jó érzés. Kipihent nem vagyok – senki nem kipihent. Higgyétek el, hogy nem könnyű itt aludni. Úgyhogy, igazából állandóan csak eszünk, játszunk, alszunk – ennyiből áll az életünk.

Szerinted az Exatlon fizikálisan vagy mentálisan megterhelőbb?

Koplányi Gábor: Az Exatlon mentálisan és fizikálisan is megterhelő, azt kell mondjam. Mentálisan szerintem még nem érezzük az igazi mélységeit, az majd jó pár hét múlva fog eljönni, amikor tényleg igazán fáradtak leszünk, és nagyon-nagyon fognak már hiányozni a szeretteink. Ezt most még csak elkezdjük érezni. Fizikálisan viszont, amikor egész nap a tűző napon vagy, az kiszív. Ugyan csak egyet-kettőt futsz, de folyamatosan készenlétben vagy, folyamatosan szurkolsz a többieknek. Azért egy magas pulzusszámmal dolgozol, keveset alszol, párás idő van – úgyhogy nem egyszerű.

Milyen az élet a puritán bázison?

Koplányi Gábor: Nem tudom, milyen hosszú ez az interjú, de elég sok mindent fel tudok sorolni, ami hiányzik. Elsősorban a jó alvás, a kényelem, egy jó matrac – az nagyon, főleg az én rozoga, öreg derekamnak. A mosás, a meleg víz, a több mosdó, a több és változatosabb kaja – ezek a legfontosabbak. Aztán itt kint a kertben a kényelem – bár azt már nem is mondom –, ahol könnyedén le tudunk ülni, ejtőzni, egyet pihenni. De azért valljuk be őszintén: Dominikán vagyunk, egy játékban, amit szeretünk, tehát összességében elég jó dolgunk van. A legfontosabb következő célunk az, hogy habzsoljunk, dőzsöljünk, el tudjunk lébecolni a luxus bázison. Addig meg, mint egy állatkertben, csak bámuljuk a többieket, hogy ők hogy érzik magukat. Általában összenevetünk, amikor húznak minket, és direkt az arcunk előtt eszik a tortillát. Az egy kicsit rosszul esik, de nincs semmi – csibészkedés van, úgyhogy ez ezzel jár.

Kit tartasz a legerősebb ellenfélnek a Bajnokok közül?

Koplányi Gábor: Ez egy nagyon jó kérdés, sokat gondolkodtam rajta. Én a műsor előtt Valkusz Mátét mondtam, már csak a sportágából kiindulva is, viszont ő ugye nem kezdte jól ezt a műsort – azóta viszont szárnyal. És mellé azt kell mondjam, hogy a Lencse Laci: azt látom, hogy nagyon erős, általánosan nagyon ügyes, mellette gyors is. Úgyhogy én bevallom őszintén, őket kettejüket mondanám most jelen pillanatban.

Lead kép: Femcafe