Sztárok

Elfeledve halt meg az első magyar szépségkirálynő: Simon Böske egykor Európa legszebb nője volt

Fényes jövőt kínáltak a gyönyörű lánynak, de ő nem kért a luxusból.

Simon Böske, az első magyar szépségkirálynő

Keszthelyen, a járási tiszti főorvos leányaként született meg Simon Erzsébet, Böske, az első magyar szépségkirálynő. A karcsú, törékeny alkatú, porcelánbőrű, kék szemű lány zsidó családban nevelkedett, már gyermekkorában angolul és németül tanult. Tizenhatéves korában fedezték fel, először a Keszthelyi Korzó Szépévé, majd a Balaton Tündérévé választották. Négy évvel később, 1929. január 6-án az először megrendezett Miss Hungária versenyen 218 induló közül végül az ő fejére került fel a korona. Még ugyanabban az évben tizenhat ország indulója közül Miss Európává választották Párizsban, ami nemcsak hogy sokat jelentett a két világháború közti, a trianoni békediktátum által sújtott Magyarországnak, de a lány előtt is számos ajtót megnyitott. Ekkor még mindenki azt hihette, hogy ezek egy csodálatos karrier első lépcsőfokai csupán, azonban a történelem és Böske máshogy döntöttek.

Galériánkat fellapozva megtudhatod, mi történt Böskével ezután.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A sanzonkirálynő kalandos életére és örökségére emlékezünk.

Leadfotó: facebook.com/martifotobutik

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.
Lifestyle
Eddig nem igazán volt tisztázva, hogy használhatunk-e más, pakolásra alkalmas eszközt a hivatalos bevásárlókosár, vagy kocsi helyett.
Christmas
Ahogy a decemberi fények lassan felgyúlnak a városokban, és a karácsonyi illatok átjárják az utcákat, az utazók szívét egyre inkább a világ legvarázslatosabb ünnepi úti céljai vonzzák. A Travel and...
Lifestyle
Újítást kapnak a Meta platformjai, mivel a cég végre rájött, hogy rengetegen ütköznek problémákba a használat közben.
Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...