Sztárok

Újabb álompár kapcsolata került a szakadék szélére? Megcsaláson kapta kedvesét az énekesnő, több mint tíz év után különköltöztek

Minden jel arra utal, hogy Shakira és Gerard Piqué kapcsolata zátonyra futott, minek után az énekesnő rájött, hogy a kedvese megcsalta.

Több mint tíz éve együtt

A Grammy-díjas popdíva Latin-Amerikában az 1990-es évek közepétől a pop-rock-latin zene egyik legnagyobb alakja, a 2000-es évektől pedig a világ egyik legsikeresebb előadóművésze. 2001-ben megjelent első angol nyelvű lemeze, a Laundry Service az egész világon ismertté tette, melyből 15 millió példány talált gazdára, Shakira pedig azóta is a valaha élt egyik legnépszerűbb énekesnőnek számít. Lehíresebb dalai közé tartozik a Whenever, Wherever, a Hips Don’t Lie, a La Tortura, valamint a Waka Waka, melyet a 2010-es labdarúgó-világbajnokság hivatalos indulójának választottak. Gigaslágerekre, rangos díjakra és óriási rajongótáborra lehet büszke, ráadásul a magánélete is szépen alakult, hiszen 2010 óta párkapcsolatban él a szerelmével, Gerard Piqué labdarugóval, akitől két gyermeke született. Úgy tűnik azonban, a tündérmese véget ért, a legfrissebb hírek szerint ugyanis az álompár útjai szétváltak, méghozzá egy harmadik fél miatt…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.
Lifestyle
A napokban rendezték a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR sajtóeseményét, ahol olyan sikeres nők kalauzoltak el minket életük legfontosabb kulisszái mögé, mint Kiss Virág fitness világbajnok.