Szörnyű lelki megpróbáltatáson esett át gyerekként Selena Gomez: sokáig cipelte a súlyát annak, ami vele történt

Selena Gomez nagyon fiatalon került be a szórakoztatóiparba, emiatt sok olyan nehézségen esett át, melyet más, vele egykorú fiatalok sosem tapasztaltak meg.

Nem mindig volt számára egyszerű

Selena Gomez nevét az egész világon mindenhol ismerik, hiszen egész korán berobbant a köztudatba. A mindössze 29 éves énekes-színésznő hatalmas sikereket ért már el fiatalkora ellenére, azonban az elmúlt pár évben rengetegszer volt mélyponton: évekig élt se veled, se nélküled párkapcsolatban Justin Bieberrel, akivel végül a szakítás mellett döntöttek – az énekesnő borzalmasan lesújtotta az elválás, és az a tény, hogy Justin szinte azonnal Hailey Baldwin karjaiba rohant, akit aztán rövid időn belül feleségül is vett. Selena hosszú ideig nem tudott túllépni az exén, lelkileg teljesen tönkrement, ezért több olyan dalt is írt, melyek sokak szerint egyértelműen a rapperhez szólnak. Emellett súlyos egészségügyi problémákkal is meg kellett küzdenie: korábban kiderült, hogy lupusszal diagnosztizálták, ezen kívül vese átültető-műtéten is átesett, majd az operáció közben felmerült komplikációk miatt egy életmentő beavatkozásra is szüksége volt. Az utóbbi időben azonban újra megtalálta az önmagához vezető utat, belevetette magát a munkába, s mostanra úgy tűnik, a megpróbáltatásokkal teli időszaknak vége lett. Sorra jelentek meg vadonatúj slágerei, alapított egy saját smink- valamint egy fürdőruhamárkát is. Azonban azt sem tagadja, milyen sok nehézséggel járt, amikor mindössze 10 éves gyereksztárként reflektorfénybe került…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha van egy híresség, akit a rajongók már nagyon vártak a 80. Golden Globe-díjátadón, az Selena Gomez, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy Selena Gomez 2023-as Golden Globe-díjátadó megjelenésében nem okozott csalódást.

Leadfotó: Amy Sussman/Variety via Getty Images
Forrás: Daily Mail

Oldalak

Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.