Séfek séfe: dühöngtek a nézők, mert egy borzalmas rántott sonkát készítő versenyzőt jutattak tovább Krausz Gáborék

A Séfek séfe egyik legérdekesebb sajátossága, hogy a zsűri nem találkozik a versenyzővel, csak a tányérját látja
A műsor néha mégis olyan helyzeteket szül, amelyekben a nézők úgy érzik, hogy egy gyengébb teljesítményű versenyző jut tovább, míg egy tehetségesebb kiesik. Most ott járunk, hogy a műsorban még mindig megjelennek az úgynevezett csodabogarak!
Radics Attila „Lukasz” elmondása szerint sztárnak született, valamint Michael Jackson a példaképe, és olyan szeretne lenni, amilyen ő volt. Nagyot akart villantani, így levest, valamint másodikat is készített.
Lukasz bár jó sztáralapanyagnak tartja magát, most a főzésben nem igazán tudta megmutatni, mire is képes. Krausz Gábor is kimondta: A mosogatólénél egy fokkal jobb íze van az ételének, de hát arra hasonlított. Gábor és Vomberg Frigyes mégis továbbjutatták poénból, és ebbe Tischler Petra sem tudott beleszólni. Egy valamit azonban majd a végén hozzá kell tenni.
A nézők reakciója nem maradt el:
„Úristen, mekkora egy szánalmas bohóc műsor lett ez is, pedig nagyon vártam, de kár volt. Ez se a jó főzésről szól már, hanem a cirkusz, eddig néztem ezt is tovább nem. A nagy semmire, egy sz.r ételre továbbjuttatják, csak hogy Petra vérét szívják, na ez a cirkusz.”
„Nem tudom miért kell erőltetni, hogy megint bekerüljenek ilyen idióták a műsorba. Ez kell a nézettséghez?”
„Ez az Attila az Észbontókban szerepelt többször. Itt meg ezzel a bocsánat moslékkal tovább jut. Elszomorít. Kár a műsoridőért.”
Nos, a nézők reakciója érthető, de lehet sokan nem figyeltek. A versenyző nem elvette valakitől a helyet, hanem plusz emberként juttatták tovább. Lehet valaki megkapja majd nehezítésként.























