Ő volt Alain Delon nagy szerelme: sokan a mai napig azt hiszik, hogy gyönyörű nő 43 évesen öngyilkos lett

Romy Schneider idén szeptemberben lenne 85 éves, a színésznő azonban 43 évesen, 1982-ben örökre lehunyta szemeit – sokan a mai napig úgy gondolják, hogy Alain Delon egykori szerelme öngyilkos lett, ám nem egészen így történt.

Magánéletében bőven akadtak gondok

Romy Schneider karrierje szinte már a kezdetektől borítékolható volt: Rosemarie néven látta meg a napvilágot 1938. szeptember 23-án Bécsben, és egyenesen egy színészcsaládba született. Apja, édesanyja, illetve apai nagyanyja is a színészetnek hódolt, Romy pedig maga is érdeklődött a szakma iránt: bár apja és anyja 1945-ben elváltak, mindkettőjükre felnézett – amikor apját a filmvásznon látta játszani eldöntötte, hogy neki is színészi pályára kell lépnie. Romy egyébként egy egyházi leányiskolában és internátusban tanult, itt sajátította el az önfegyelmet, és csak a nyári vakációt töltötte otthon. Már fiatalkorában kiderült, hogy tehetségesen rajzolt, ezért iparművészeti iskolába készült, ekkor azonban érkezett egy telefonhívás, ami megváltoztatta az életét: édesanyja egyik nyáron telefonált neki, hogy lenne-e kedve eljátszani a filmbeli lányának szerepét, Romy pedig a legnagyobb örömmel mondott igent a felkérésre. 15 évesen az Amikor a fehér orgona virágzik című filmben debütált, innen pedig már nem volt visszaút: a film óriási sikert aratott, Romyra pedig felfigyeltek a rendezők, akik őstehetségnek tartották őt. Innentől karrierjének sikere kódolva volt: főszerepet játszhatott a Sissiről szóló három filmben, mégis a Christine című alkotás forgatása lett talán az egyik legmeghatározóbb számára, hiszen itt találkozott nagy szerelmével, Alain Delonnal.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egyre mélyül a szakadék Vilmos és Harry herceg között: a jövendőbeli brit király képtelen megbocsátani öccsének mindazt, amit a családjukkal tett, és nemcsak mélységes szomorúság, hanem tehetetlen düh is munkálkodik benne.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Drámai pillanatok rázták meg Az Árulók kastélyát: a legutóbbi kerekasztal-szavazáson ugyanis Rainer-Micsinyei Nórának kellett búcsúznia a játéktól az Ártatlanok nagy megdöbbenésére.
Fashion&Beauty
Lead: Egy elegáns, mégis kényelmes cipőfazon hódította meg a divatvilágot, amely a hétköznapi összeállításokat is pillanatok alatt kifinomultabbá teszi. Az opera cipő a klasszikus stílust ötvözi a...
Lifestyle
Egyesek szerint a vörös hajú embereknek nagyobb adag érzéstelenítőre lehet szükségük egy műtét vagy akár egy fogászati beavatkozás során. A feltevésnek tudományos alapja is van, ám a kutatók...
Lifestyle
A sütőtököt igazi vitaminbombaként tartjuk számon – a dietetikusok és táplálkozási szakértők azonban most kongatják a vészharangot, ugyanis nem mindegy, hogy van elkészítve.
Lifestyle
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.