Rod Stewart lányánál rajzolni sem lehetne szebbet: a mindig mosolygós Renee ámulatba ejti a világot – fotók

Rod Stewart lánya mesébe illően szép nővé cseperedett: a 30 éves Renee-t imádja a kamera, így nem meglepő, hogy modellként világhírű márkákkal dolgozott együtt.

A mosolya még a jeget is megolvasztja

Rod Stewart jó nagy családot tudhat a magáénak: a brit énekes és dalszövegíró három alkalommal házasodott, kapcsolataiból összesen nyolc gyermeke született, ebből négy lány és négy fiú. 1963-ban jött világra Sarah nevű leánya, majd Alana Hamiltonnal kötött házasságából két gyermek, Kimberly 1979-ben és Sean 1980-ban. Ruby nevű lánya Kelly Emberg modelltől született 1987-ben, majd a második nejével, a szintén manökenként ismert Rachel Hunterrel kötött házasságából született 1992-ben Renee, 1994-ben pedig Liam McAlister. Stewart 2007-ben feleségül vette Penny Lancaster brit manökent, akivel 1999 óta randevúzott: a párnak 2005-ben egy Alastair Wallace nevű gyermeke, majd 2011-ben Aiden nevű fia született – érdekesség, hogy az énekes első unokája csak hat hónappal fiatalabb az énekes nyolcadik gyermekénél, akik mindketten Stewart 66 éves korában születtek. A világsztár gyermekei közül Renee-t érdemes leginkább kiemelni, a 30 éves nőt ugyanis bámulatos szépséggel áldotta meg a sors. Galériánkban megmutatjuk, milyen gyönyörű Rod Stewart ötödik gyermeke:

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Christie Brinkley egyszerűen nem öregszik: a világhírű modell 68 évesen is bombasztikus formában van, a szerencsés géneket pedig kisebbik lánya, Sailor Lee is örökölte.

Leadfotó: Dave Hogan/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Az Agymenők imádott Pennyje, Kaley Cuoco pár hete még nagy pocakkal ragyogott a BAFTA Tea Partyján, most pedig már élete is adott a második gyermekének is.
Egészség
Ennyiszer kellene porszívózni, hogy ne okozzon egészségügyi kockázatot a szőnyeg.
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.
Lifestyle
Bár a ducibb újszülötteket gyakran tekintik az életerősnek, és a magas születési súly önmagában nem jelent betegséget, ugyanakkor a legújabb kutatások szerint összefüggés lehet születés súly és a...