Sztárok

Rémálom a Sztár utcában - Celebek, akik kioltották embertársuk életét

A sztárok kirakatban élik az életüket, így nem csoda ha titkolják a cseppet sem bocsánatos bűneiket. De egyszer minden titokra fény derül. Íme 6 celeb, akik szerencsétlen balesetben vagy szándékosan oltották ki valamelyik embertársuk életét!

Caitlyn Jenner

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az olimpiai bajnok, nemváltó Caitlyn 2015. februárjában okozott halálos balesetet. Malibuból száguldott hazafelé autójával, amikor is karambolózott egy másik autóval. A sofőr a helyszínen életét vesztette, és rajta kívül hét ember sérült meg a balesetben. Jenner önként alávetette magát a vértesztnek, amely nem mutatott ki alkoholt a szervezetében.

Az exsportoló arra hivatkozott, hogy azért hajtott gyorsan, mert paparazzik üldözték.

Laura Bush

George W. Bush, volt amerikai elnök feleségének is akadnak fekete foltok a múltjában. A first lady gimnazista korában okozott balesetet, nem adta meg az elsőbbséget a stoptáblánál egy másik autósnak, aki a balesetben életét vesztette. A haláleset igen mély nyomot hagyott Laurában, ugyanis a volnán mögött az egyik legjobb barátja, egyben osztálytársa ült.

Matthew Broderick

A színész fiatalkorában okozott szerencsétlen balesetet, mikor Írországban vakációztak az akkori barátnőjével. Broderick figyelmét elkerülte, hogy az országban a menetirányt nem a jobb, hanem a bal oldal van, ezért a vele szembejövő és szabályosan közlekedő autóval frontálisan ütközött. Az autó sofőrje és a mellette ülő is életét vesztette a balesetben.

Fotó: superfame.com, abcnews.go.com, parade.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...