Sztárok

Radics Gigi egy napig óvodásokat tanított

Radics Gigi egy rövid időre szakmát váltott, és énekesnőből tanítónő lett. Legelső óráján Gigi óvodás gyerekeknek tartott etikett oktatást.

"Ki tudja, mit hoz még a jövő"

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„Bevallom, nagyon izgultam, hogyan kezdjek hozzá, korábban még nem tanítottam senkit, főképp nem egy sereg óvodást, de nagyon aranyosak voltak a gyerekek, ahogy csillogó szemmel figyeltek minden szavamra. Először picit megszeppenten hallgattak, de sikerült feloldanom őket és együtt nevettünk a feladatokon. Igazi sikerélmény volt, rengeteg energiát adott”– árulta el Radics Gigi, aki tanár néniként is sikerrel debütált.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„Most elsősorban az énekesi karrieremre és a középiskolára koncentrálok, de hamarosan nekem is döntenem kell majd a továbbtanulásról. Az biztos, hogy a zene közelében maradok, de ki tudja, mit hoz még a jövő, talán egyszer taníthatom is” – tette hozzá mosolyogva az énekesnő.

Az etikett oktatáson az óvodások nem csak az illedelmesség és az étkezés legfontosabb szabályait ismerték meg, de azt is megtudhatták, hogyan kell egy példamutató hercegnőnek viselkednie. Csakúgy, mint Szófia, a Disney új hercegnője, akinek átlagos kislányként kell eligazodnia és helyt állnia az udvarban.

„A klasszikus Disney hercegnős rajzfilmek közül számomra az Aladdin a nagy favorit, imádom a gyönyörű dalbetéteket énekelni és hallgatni is. Ráadásul már többen mondták, mennyire hasonlítok a női mesehősre, Jázminra” – mesélte Gigi.

Ha már a királyi álmok valóra válhattak a délután, Gigi is hercegnőnek öltözött, és végre valóban Jázminként tölthetett el egy mesés napot Benes Anita divattervező gyönyörű ruhájában.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ez a hétvége lágyítja a Mérlegben a korábbi bizonytalanságokat, és sokkal könnyebbé teszi az érzelmi kapcsolódást. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Sztárok
Több mint egymillió dolláros csalási botrányba keveredett Selena Gomez és édesanyja, miután a befektetők bíróság elé idézték őket közös cégük miatt.
Utazás
Egy repülőgépen bekövetkező haláleset gondolata sokak számára nyomasztó, mégis ritkán beszélünk arról, mi történik ilyenkor a fedélzeten, és hogyan kezelik a helyzetet a személyzet tagjai. A valóság...
Home&Design
A fürdőszoba praktikus tárolóhelynek tűnik, hiszen itt van minden, amire a reggeli készülődéshez szükségünk lehet. Csakhogy a pára, a hőmérséklet-ingadozás és a nedves levegő nem minden holminak tesz...
Sztárok
Évtizedekkel a világsiker után teljesen visszavonult a nyilvánosságtól Stockard Channing, aki ma már csendes magányban éli mindennapjait.
Lifestyle
A nyári főszezon közepén rohamosan terjedni kezdett a Nyugat-nílusi vírus az európai országban, ahol két hét alatt több mint duplájára nőtt a fertőzöttek száma.