Sztárok

Quentin Tarantino egyetlen fillérrel sem támogatja idős édesanyját - elmondta, miért döntött így

A Ponyvaregény és a Kill Bill rendezője sosem bocsátja meg édesanyjának, hogy karrierje hajnalán nem állt mellette.

Tarantino nem felejt

Quentin Tarantinóról, a világhírű, számos díjjal elhalmozott - és a közönség szívében is különös helyet elfoglaló - filmrendezőről már eddig is tudtuk, hogy nem mindennapi személyiség. Nagy amplitúdóval éli az életét, s a magánéletében is éppoly szenvedélyes, hektikus figura, mint munka közben. A kétszeres Oscar-díjas Tarantino - akit filmrendezőként még nem, "csupán" íróként díjazott az Amerikai Filmakadémia - ugyanakkor még kifejezetten haragtartó személyiségnek is tűnik. Pedig épp az ellenkezőjét gondolnánk: joggal hihetnénk, hogy a lobbanékony, folyton az alkotás hevületében égő művészegyéniségek nagyvonalúan bánnak a sérelmekkel. Kapnak is, osztanak is pofonokat, de könnyen el is felejtik a konfliktusaikat, hiszen egész más dimenzióban élik az életüket, mint az átlagemberek. Ráadásul egy filmforgatáson jószerivel nincsenek, nem is lehetnek személyes indíttatású konfliktusok, hiszen egy munkafolyamat, egy szellemi produktum előállítása zajlik, és ez felülír minden önös érdeket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A magánéleti konfliktusok persze más lapra tartoznak. Tarantino most a The Moment című podcast vendégeként mesélt arról, hogy van egy személy, akinek sosem tud megbocsátani azért, mert filmkészítői karrierje hajnalán nem biztosította támogatásáról. Ez pedig nem más, mint a nagyszerű direktor édesanyja.

Lapozz, a második oldalon folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Megdöbbentő közleményt tett közzé menedzsmentje: az 58 éves, Kossuth-díjas Kovács Ákosnál idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak. A népszerű dalszerző-énekes túl van a...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...
Lifestyle
A legtöbben talán nem is sejtik, hogy egyetlen apró kertészeti hiba is elég ahhoz, hogy a paradicsompalánták ugyan szépen fejlődjenek, mégse hozzanak bőséges termést.