Kortalan ikon: Pataki Ági 70 évesen vágott új projektbe

Modell, üzletasszony, ikon – Pataki Ági nemcsak a kortalan szépség, de az örök megújulás megtestesítője is. Az idén 70 éves díva ebből az alkalomból a nagyközönséggel is megosztja Nyitottan a világra című önéletrajzát, amely valamennyiünk számára inspiráló olvasmány lehet.

Pataki Ágit nem kell bemutatni senkinek sem: Magyarország egyik legsikeresebb manökenje a hetvenes évek elején egy véletlennek köszönhetően került be Rotschild Klára híres szalonjába, majd a Fabulon cég reklámarcaként szerzett országos ismertséget. Ikonikus fotókon, reklámokban szerepelt, generációk bálványává vált, ő volt az első sztármodell Magyarországon. Később új dolgokba kezdett, két divatüzletet is sikerrel működtetett a Váci utcában, majd egy újabb váltás után filmproducerként kezdett dolgozni, amellyel többek között a legmagasabb állami elismerést, a Balázs Béla-díjat is elnyerte. Hogyan lehet valakiből országosan ismert modell, később sikeres ruhaüzlet-tulajdonos, majd nemzetközileg is díjazott filmproducer? Mi a titka a ma is tervekkel teli Pataki Áginak, miképpen tudott ennyiszer megújulni és váltani, ennyi különböző területen sikeres lenni? Rugalmasság, nyitottság, önismeret, céltudatosság? A Nyitottan a világra egy rendkívül izgalmas életút története és egy váltani, változni tudó, fáradhatatlan nő portréja, akinek életismerete, bölcsessége és derűje mindannyiunk számára üdítő és inspiráló példa lehet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egykor a fiatalsága jelentette számára a sikert, most azonban már másképpen gondolkodik.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...