Sztárok

SMS-ben rúgták ki a pincérnőt, mert ágyba bújt a világhírű színésszel

A szállodaigazgató nem nézte jó szemmel a "románcot".

Pincérnőt szedett fel Orlando Bloom

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 21 éves, pincérnőként dolgozó Viviana Ross a londoni Chiltern Firehouse luxushotelben találkozott először Bloomal, ő szolgálta ki ugyanis itallal a színészt. Akkor még semmi sem történt közöttük; néhány szót váltottak ugyan egymással, de teljesen hétköznapi témákról csevegtek. Viviana a műszakja után átöltözött, a hotel előtt pedig belebotlott a sztárba, aki némi beszélgetés után meginvitálta a szobájába - mondta a lány egyik barátnője a The Sunnak.

"Viviana persze igent mondott, csak úgy szikrázott köztük a levegő. A szobában gin tonicot ittak és csókolózni kezdtek. Ő (Orlando Bloom - a szerk.) tette meg az első lépést."

A színész a jól sikerült este után reggel korán lelépett, egy interjúra igyekezett. Viviana azonban ágyban maradt - meztelenül. Így talált rá a szálloda igazgatója, aki azonnal megkérdezte, hogy itt dolgozik-e, és amikor Viviana azt mondta, hogy igen, faképnél hagyta. A barátnő elmondása szerint egy óra múlva kapott egy SMS-t, amelyben közölték vele, hogy el van bocsátva.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotók: Instagram, unixforge.org

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.