Sztárok

Ördög Nóra végre elárulta - Erre kell nagyon odafigyelned, ha meddőséggel küzdesz

Ördög Nóra már évek óta nyíltan vállalja, hogy neki bizony komolyan meg kellett küzdenie azért, hogy anyuka lehessen. Most pedig azt is elárulta, mi az a legfontosabb dolog, amivel egy meddőséggel küzdő nő segíthet önmagán!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ördög Nóra más meddőséggel küzdő nőknek segít

Ördög Nóra már évek óta nyíltan vállalja, hogy nem volt egyszerű édesanyává válnia, a baba ugyanis valamiért nem akart segítség nélkül megfoganni. A műsorvezetőnő és fotós férje, Nánási Pál azonban nem adták fel, így végül megtörtént a csoda, Nóri megtudta, hogy várandós Micivel. Az örömük csak még nagyobb lett, amikor a kislány születése után néhány hónappal kiderült, a műsorvezetőnő ismét terhes, ezúttal egy kisfiút hordott a szíve alatt.

A Harkányban megrendezésre kerülő ThermalFest fesztivál szervezői Ördög Nórát is felkérték, hogy tartson az eseményen támogató előadást, hiszen a városban található gyógyvíz nem csak a reumás megbetegedéseket és a bőrproblémákat gyógyítja, de a meddőségre is jótékony hatással van.

„Amióta felvállaltam a saját babánkért folytatott küzdelmünket, és özönleni kezdtek hozzám a sorstársak levelei, történetei, a saját bőrömön is megéreztem, hogy mennyi erőt adhatok már azzal is, hogy őszintén, nyíltan beszélek a meddőségről. Számtalan szakemberrel konzultálva, az én tanácsom ez: ne várj ölbe tett kézzel! Lépj, kutass, telefonálj, olvass, inspirálódj, gyűjts erőt és tapasztalatot! Találd meg azt a szakorvost, akiben őszintén bízni tudsz, és keresd azokat az alternatív kiegészítő terápiákat, amelyekben a leginkább hiszel! Találd meg a saját utadat a meddőség elleni küzdelemben!” - mondta Ördög Nóra.

Lapozz, cikkünk a második oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...