Ez a páros nyerte meg az Árulók idei évadát: immáron az sem titok, mire költik majd a busás nyereményüket

Finisbe ért az RTL fergeteges sikerű taktikai-pszichológiai reality-je, az Árulók - Gyilkosság a kastélyban legújabb szezonja: a véghajrában két ártatlan diadalmaskodott.
Befejeződött az Árulók idei szezonja
Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese még 2023 áprilisában jeletette be, hogy a csatorna hamarosan műsorára tűzi a nagy népszerűségnek örvendő taktikai-pszichológiai reality, a The Traitors (Az Árulók) magyar változatát. 2023 késő nyarán derült ki, hogy idehaza Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban címmel sugározzák majd a produkciót, a műsorvezetői teendőkkel pedig a neves televízióst, a filmrendezőként, színészként és producerként is ismertté vált Árpa Attilát bízták meg. Az első évad 2023. november 20-án rajtolt el, most pedig már az ötödik szezonnál tartunk, melynek első része szeptember 29-én került adásba.
A műsornak különös atmoszférát kölcsönöz az ihletett helyszín, ami nem más, mint a híres nádasdladányi Nádasdy-kastély.
A játékosokat "Ártatlannak" nevezik, csakhogy köztük vannak az "Árulók" is – a versenyzők egy, a műsorvezető által kiválasztott csoportja, akiknek célja, hogy kiiktassák az Ártatlanokat, és elorozzák a nyereményt. (Az árulókat - három vagy négy árulót - a műsorvezető az első részben válogatja ki.) Ha az Ártatlan versenyzők kiszavazzák az összes Árulót, megosztoznak a nyereményalapon, de ha bármelyik Áruló eljut a játék végéig, akkor ő egyedül nyeri a fődíjat.
Az Árulók minden este összegyűlnek egy Konklávé keretében, és döntenek egy ártatlan versenyzőről, akit "megölnek" és a játékos azonnal távozik a játékból. A megmaradt ártatlanok nem tudják, hogy ki esett ki, egészen másnapig, amikor az illető nem megy be a közös reggelire. A csoport ezután részt vesz egy küldetésben, hogy pénzt szerezzenek a nyereményalaphoz - összegzi a Wikipédia cikke.
Sajnos már véget is ért a fordulatokban bővelkedő, színes sztárválogatottat felvonultató krimireality idei évada. A véghajrában két ártatlan diadalmaskodott, akik természetesen már azt is elárulták, mire fordítják majd a győzelmük mellé járó busás nyereményt.
Lapozz a további részletekért!
Szinte végig tökéletesen működött a párosuk
Az Árulók fináléja két ártatlan, Schoblocher Barbara és Torghelle Sándor győzelmét hozta. A páros összesen 14 millió 82 ezer forintot kasszírozott, ami fejenként 7 millió 41 ezer forint nyereséget jelent. Schoblocher és Torghelle már a krimireality kezdetétől fogva szoros és nagyszerűen működő szövetségben játszott, s az Árulók Kibeszélő 6. részében arról is meséltek, hogy az első napokban közös megérzésük sodorta őket közel egymáshoz.
A kölcsönös bizalom voltaképpen egyetlen pillanatig sem rendült meg, a döntő napja azonban apró fordulatot hozott. Schoblocher Barbara elmondta, hogy a finisben úrrá lett rajta némi kétely, ugyanis nem bízott száz százalékban Torghelle ítélőképességében, de a játékot képtelen lett volna nélküle befejezni, főként úgy, hogy Hajnóczy Soma is a döntőben maradt velük.
Lapozz, még nem értél a cikk végére!
A győzelem után az Árulók Kibeszélőben Schoblocherék azt is elárulták, hogy a pénz egy részét jótékony célra ajánlják fel. A kiválasztott szervezet Veiszer Alinda alapítványa, a TAMI – Tarnabod és mi nonprofit szervezet, amely hátrányos helyzetű, magyar zsákfalvakban élő gyerekeket támogat.
"Ezt már az utolsó estén megbeszéltük, amikor kiderült, hogy megnyertük" - árulta el Schoblocher.
A zenei előadó az összeg fennmaradó részét otthonteremtésre fordítja, s elmondta, hogy a győzelem mámorító perceiben dupla öröm érte: nemcsak nyertek, hanem párjával sikerült megvásárolniuk azt az ingatlant, amit még a műsor előtt szemeltek ki maguknak.
Torghelle Sándort más célok vezérlik: nyereménye egy részét befektetésre szánja, pontosabban Las Vegasban szeretné megduplázni. A volt válogatott labdarúgó két hétre utazott el barátaival az Egyesült Államokba.
Ugyanakkor hangsúlyozta: természetesen nem szeretné eljátszani az egész összeget, van helye a pénznyereménynek. A tőle jól megszokott humorral a végén hozzáfűzte: "A piros vagy feketénél majd ráteszem a 0-ra az egészet!"


























