Sztárok

Nyilvánosan vallott szerelmet gyermeke anyjának a világsztár - Elolvadunk szavaitól

Sok nő szeretne Eva Mendes bőrébe bújni, de nem azért mert annyira gyönyörű és sikeres, hanem mert Ryan Goslinggal jár. Ez az érzés pedig csak erősödni fog a nőkben, miután elolvasták, hogy milyen édes szerelmi vallomást tett szíve hölgyének.

Megtalálta az igazit

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A sármos színész mindent megtesz, hogy ne a nyilvánosság előtt élje az életét, így az sem volt meglepő, hogy kislányát - Esmeralda - csupán születése után kb. egy évvel láthattuk először. Most azonban nyíltan beszélt érzéseiről és családjáról.

A 34 éves Ryan Gosling már nagyon várja az ünnepeket, hiszen ez lesz az első karácsony, melyet a kislánya is tud élvezni, hiszen tavaly még csupán három hónapos volt, és nem igazán értette, hogy mi ez a nagy felhajtás. „Az idei lesz az első karácsony, amin Esmeralda igazán részt tud venni. Ez annyira izgalmas.” – nyilatkozta a színész a Hello magazinnak.

Természetesen szerelme után is érdeklődött a magazin, a színész pedig meglepő módon boldogan válaszolt, sőt mi több, az érzéseit is megosztotta: „Tudom, hogy azzal a személlyel vagyok együtt, akihez tartozom.” Arra a kérdésre pedig, hogy milyennek kell egy nőnek lennie, hogy levegye őt a lábáról, egy nagyon tömör választ adott: „Eva Mendesnek kell lennie. Semmi más nincs, amit szeretnék.”

Ezekkel a szavakkal nem csupán Eva Mendest hatotta meg a sztár, hanem a világ összes nőjét…

Fotó: blog.iflist.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...