Noah Wyle és felesége beragyogták a vörös szőnyeget: a Vészhelyzet sztárja le sem tudta venni a kezét a gyönyörű Saráról

Noah Wyle nem gyakran jelenik meg a nyilvánosság előtt feleségével, Sara Wellsszel, ám a napokban most kivételt tett, ezzel óriási örömet okozva a rajongóinak.

Hatalmas szerelem az övék

Noah Wyle Hollywoodban, Kaliforniában látta meg a napvilágot 1971. június 4-én; édesanyja elismert ortopéd főnővér volt, édesapja pedig vállalkozóként és villamosmérnökként dolgozott. Művészi hajlamai korán megmutatkoztak, és ebben fontos szerepet játszott mostohaapja, James C. Katz, aki filmes restaurátorként tevékenykedett, s minden erejével támogatta a fiú színészi ambícióit. A középiskolai évek alatt kisebb szerepekben mutatkozott be az iskolai színpadon, sőt, egy saját darabjáért díjat is nyert – tehetsége már ekkor világosan kirajzolódott. Később a Northwestern Egyetem színházi programjában vett részt, ami annyira magával ragadta, hogy a főiskolai tanulmányokat végül a színészetért hagyta el. A középiskola után egy apró hollywoodi lakásba költözött, és ott kezdte meg színészi képzését Larry Moss tanítványaként – szenvedéllyel, elhivatottsággal és szorgalommal. Első szerepét 17 éves korában kapta az 1990-es Blind Faith című filmben, a kezdeti sikerek után azonban két évig tartó csendes időszak következett – mivel nem kapott munkákat, pincérként dolgozott, hogy fenn tudja tartani magát. Aztán jött az áttörést jelentő szerep az Egy becsületbeli ügy című filmben, ám ezt ismét egy újabb nehéz időszak követte – úgy tűnt, ismét vissza kell térnie az vendéglátás világába. Bár a televíziós lehetőségek meg-megjelentek, Noah sokáig elzárkózott tőlük, elsősorban a hosszú, öt évre szóló szerződések miatt. Aztán minden megváltozott, amikor kézhez kapta az 1994-ben debütáló Vészhelyzet pilotepizódjának forgatókönyvét, ugyanis Dr. John Carter szerepe azonnal megragadta: összetett, emberi, izgalmas karakter volt. Három meghallgatás után végül meg is kapta a szerepet – és ezzel elindult egy új korszak az életében. Azonnal belopta magát a nézők szívébe, karaktere a sorozat egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb alakjává vált – a Vészhelyzet világsiker lett, ő maga pedig világszerte ismert és elismert színésszé nőtte ki magát. Sőt most, évtizedekkel a karrierje indulása után, Noah továbbra is nagy népszerűségnek örvend: nemcsak a régi rajongók emlékeznek rá szeretettel, hanem az újabb generációk is felfedezték maguknak – különösen most, hogy új sorozata, a Vészhelyzet Pittsburghben is hatalmas sikert arat. És ami talán még ennél is fontosabb: a magánélete is szépen alakult, hiszen feleségével hosszú ideje kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, frigyükből pedig közös gyermek is született. A házaspár ritkán jelenik meg együtt a nyilvánosság előtt, ám nemrég kivételt tettek és együtt pózoltak a vörös szőnyegen. Galériánkban megmutatjuk, milyen fantasztikusan mutattak egymás oldalán:

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Leadfotó: Jeff Kravitz/FilmMagic for Max/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...