Sztárok

Nagy Duett - esélylatolgatás a versenyzőkkel

A Nagy Duett a döntőjére lázasan készültek a még bent maradt versenyzők, de azért pár kérdés erejéig sikerült elcsípnünk őket.

Berecki Zolival, Peller Mariannal, és Iszak Esztivel beszélgettünk az esélyekről:

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Szerintetek van esélyetek a győzelemre?

Zoli: Aki már itt van a döntőben, úgy gondolom, hogy esélyes. Nyílván mi is a legjobbat szeretnénk megmutatni magunkból. Természetesen, ha már ez ember eljut a döntőig, akkor nagyon szívesen venné, ha a néző, és a zsűri úgy döntene, hogy ő volt a legjobb, de bármelyikünk is nyer, - és ha nem mi leszünk azok -, akkor én meghajlok a győztes előtt.

Mariann: Ugyanannyi esélyünk van, mint a másik két párosnak, hiszen mindenki keményen dolgozik. Nem elhanyagolható például SP-nek a nagy szavazótábora sem.

Eszti: Hatalmas döbbenet volt, amikor kiestek Árpa Attiláék, ezek után azt gondolom, hogy minden megtörténhet. Eddig szinte biztos voltam benne, hogy nem mi leszünk azok, akik megnyerhetik, de miután kiestek, úgy érzem nekünk is van esélyünk nyerni.


Kit tartotok a legnagyobb riválisnak?

Zoli: Az a helyzet, hogy az általam legnagyobb riválisnak tartott páros kiesett az előző adásban – Árpa Attila és Falusi Mariann -, én őket gondoltam a döntőben a legkomolyabb ellenfelünknek. És nem azért mert ők voltak a legjobbak, hanem azért mert hasonló típusú dolgokat csináltak, és hasonlóan gondolkoznak a színpadi show-ról. Azért nem tudok dönteni, mert három különböző műsort láthatunk: Caramel, RnB-s, pop-osabb, nagyon lágy, nagyon ének centrikus produkcióval jelentkezik mindig. Sp-ék nagyon erős koreográfiákat és nagyon modern dolgokat hoznak mindig. Mi pedig egy picit a klasszikusabb, inkább a színházból, a show-ból eredő – remélem, hogy az amerikai típusú las vegas-i show-kból eredő – dolgokat hoztunk, és a döntőben is ez várható. Úgyhogy három nagyon különböző párost láthatnak a nézők, amelyek közül kiválasztani, hogy melyik a legjobb, nagyon nehéz.

Mariann: Igazából itt a döntőben, már mindenkinek ugyanannyi esélye van a győzelemre. Caramel-nek gyönyörű hangja, SP-nek viszont óriási szavazótábora van, másrészt pedig mindenki nagyon komolyan veszi a műsort és keményen dolgozik.

Eszti: Nagyon szeretem Caramel-éket, de Bereczkiéket tartom a legesélyesebbnek.


Milyen volt a duett partneretekkel együtt dolgozni?

Zoli: Abszolút összeszoktunk, nagyon gyorsan egymásra találtunk Mariannal, a közös nevezőnk a munka szeretete. Már korábban dolgoztam együtt a nővérével, ezáltal az adottságairól volt valamiféle sejtésem, de azt nem gondoltam, hogy ilyen keményen és kitartóan tud dolgozni. Ez nagyon fárasztó munkafolyamat volt, még egy profinak is, nemhogy egy amatőrnek, le a kalappal Mariann előtt, mert elképesztő munkabíró képessége van, arról nem beszélve, hogy akarja is ezt csinálni. Rendkívül sokat fejlődött, minden egyes adásban egy óriási győzelmet láthattunk, amit önmagával szemben tanúsított. Minden adásban volt valami gátlás, és önmagáról nem tudott képessége, amit sikerült elérnie, és levetkőznie. Mindent megtettem annak érdekében, hogy segítsem Mariannt, mindig távolabbi célokat tűztem ki neki, amit nagyon nehéz elérni, de ő mindet megcsinálta. Minden egyes adásban legyőzte saját magát.

Mariann: Egyszerre nagyon jó, és nagyon nehéz. Zoli olyan tempót diktál, amivel nehéz lépést tartani. Szerencsére adásról adásra egyre jobban bírom az általa diktálta iramot, és az utóbbi részeknél nagyobb teret is kaptam tőle, így az én ötleteimből is megvalósítottunk párat.

Eszti: Néha nehéz Sp-vel együtt dolgozni, de egyébként bírjuk egymást, elég jó barátok lettünk a végére. Persze adódnak gondok, ami annak is köszönhető, hogy mindketten fáradtak vagyunk, ami sok feszültséget szül, de ennek ellenére jól kijövünk. Nagyon jól érzem magam, és örülök, hogy engem is hívtak ebbe a műsorba, életem eddigi legjobb időszaka. Erre épp idefelé tartva döbbentem rá, hogy nagyon fogom sajnálni, hogy véget ér.

Katt a galériába a képekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Hosszú ideje tudjuk, hogy a folyamatos alvásmegvonás előbb-után csúnyán megbosszulja magát, s alaposan roncsolja az egészségünket, de mi történik akkor, ha naponta csupán 5 perccel hosszabbítjuk meg...
Sztárok
Az ördög Pradát visel - Lauren Weisberger azonos című regényének adaptációja - 2006-ban hódította meg a mozikat, húsz év elteltével pedig a folytatást is megkapjuk, egyvalami azonban változatlan: a...
Fashion&Beauty
Nagyon elegáns szerelés mellett tette le a voksát nemrég Kamilla királyné, választásával ráadásul azt is elárulta, hogy nagyon megtetszett neki az egyik legromantikusabb öltözködési stílus.
Egészség
A napi két liter víz jól hangzik, de sokaknál ez egyáltalán nem biztos, hogy elegendő, az ideális mennyiség ugyanis függ a testsúlytól, az élethelyzettől, a fizikai aktivitástól és az életkortól is.
Sztárok
Az 58 esztendős televíziós csak ritkán enged betekintést magánélete kulisszái mögé, most viszont - fia 24. születésnapja apropóján - kivételt tett - rajongói legnagyobb örömére.
Sztárok
Januárban startolt el a TV2-n A Nagy Ő című népszerű párkereső reality hetedik szezonja, melyben Stohl András színész keresi a szerelmet a kegyeiért versengő hölgyek gyűrűjében. Február 4-én, szerdán...