Egykori diákja szül gyereket a Jóban Rosszban sztárjának - Nagy Balázs ismét apa lesz

Hamarosan megszületik Nagy Balázs második gyermeke, egy kislány. A színész és a baba anyukája már 9 éve vannak együtt, megismerkedésük idején még tanár-diák viszony volt közöttük. Részletek a cikkben!

Nagy Balázs ismét apa lesz

Hamarosan ismét apa lesz a Jóban Rosszban Misije, a 41 éves Nagy Balázs, aki már 9 éve alkot egy párt kedvesével, Gyurmánczi Dia táncosnővel. A szőke szépség első közös gyermekükkel várandós, a kislány decemberben jön majd a világra. A színész és kedvese között eredetileg tanár-diák kapcsolat volt, megismerkedésük idején Dia mindössze 19 múlt.

"Tavasz óta teljesen tudatosan készülünk arra, hogy babánk lesz. Tulajdonképpen amikor Dia 19 évesen a Győri Baletthez szerződött, abban az évben jöttünk össze. Azóta a kilencedik évben járunk. Tizennégy év a korkülönbség köztünk, de ezt akkor éreztük utoljára, amikor én még a tanára voltam. Nyilván én vagyok a domináns a kapcsolatban, de egyenrangú partnerként kezeljük egymást. Dia egyébként nem csak a szerelmem, hanem a lelki társam is. Az a jó, hogy közös az időbeosztásunk, illetve egy emeleten van az öltözőnk a Győri Színházban. Rengeteget dolgozunk külön, nincs alkalmunk megunni egymást" - mondta a boldogságban úszó színész a Borsnak.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: TV2/Red Carpet

Oldalak

  • 1
  • 2