Sztárok

5 év és egy közös gyermek után szakított Nádai Anikó és párja – Már szét is költöztek

Nádai Anikó és párja szerdán délután sajtóközleményben tudatták a nyilvánossággal, hogy véget ért a kapcsolatuk. Olvasd el, mit árultak el az okoról!

Nádai Anikó és gyermeke édesapja szakítottak

Szerdán délután egy közlemény formájában érkezett szerkesztőségünkbe a hír, mely szerint Nádai Anikó és az RTL Klubnál főrendezőként dolgozó, Kovács Dániel Richárd szakított egymással. Ebben azt írják, az ügyben további nyilatkozatot nem szeretnének adni.

"Lassan öt év boldog együttlét után úgy döntöttünk, hogy különköltözünk. Ezt a közös döntést a legnagyobb szeretetben, tiszteletben és egyetértésben hoztuk meg, amiben semmilyen formában nem játszott szerepet harmadik személy jelenléte.

Ugyanakkor egy életre összeköt bennünket csodálatos gyermekünk, akit mindennél jobban szeretünk és továbbra is közösen fogjuk nevelni. Olyan minőségű szeretetet és törődést szeretnénk neki nyújtani, amelyet csak kiegyensúlyozott szülőktől kaphat egy gyermek.

Magánéletünk ezen részéről a továbbiakban semmilyen formában nem szeretnénk nyilatkozni vagy többet mondani sem most, sem a jövőben, kérünk mindenkit, hogy ezt fogadják el.

Köszönjük!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Nádai Anikó & Kovács Dániel Richárd"

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Kisfiuk, Patrik csupán 1 éves

Nádai Anikónak és Kovács Dániel Richárdnak 2015. augusztus 12-én közös gyermeke is született, aki a Patrik nevet kapta. Édesanyja nagyon büszke csemetéjére, akit igyekszik a munkahelyére is magával vinni, amikor csak lehetséges.

Ennyit változott Nádai Anikó a Való Világ óta - Szinte rá sem lehet ismerni

Kezdetben elég borzalmas dolgokat aggatott magára, mostanra azonban úgy tűnik, végre minden szempontból révbe ért. Nézd végig, hogyan változott az öltözködése a VV Anikó-korszaktól mostanáig.

Leadfotó: facebook.com/nadaianiko

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Google Chrome Webáruházában tűnt fel el egy kiegészítő, ami nagyon veszélyes, és minél hamarabb törölni kell.
Sztárok
Monica Bellucci neve évtizedek óta egyet jelent a kifinomult nőiességgel és az időtlen eleganciával. Nem csoda, hogy sokan kíváncsiak arra is, milyen illatot választ magának a világhírű színésznő.
Sztárok
Egy különleges hölgy világsztár is kilátogatott a foci-vb egyik meccsére, de Hajdú B. István valószínűleg nem tudta, hogy ki az.
Sztárok
Újabb izgalmas műsorral készül a TV2. A csatorna egy valódi bűnügyeket feldolgozó produkciót jelentett be, amelynek egyik legnagyobb meglepetése, hogy hosszú idő után ismét visszatér a képernyőre az...
Lifestyle
Most a kánikula alatt sokan felkapták a fejüket, és elgondolkoztak, hogy vajon mennyi víztartaléka van Magyarországnak?
Sztárok
Kevés magyar film mondhatja el magáról, hogy hónapokkal a premierje után is tömegeket vonz a mozikba, most azonban valami egészen rendkívüli történik. A hatalmas közönségsikernek köszönhetően a...