Sztárok

Most már biztos! Babát vár Kristen Stewart, az Alkonyat-filmek sztárja

Bombaként robbant a hír, miszerint az Alkonyat sztárja, Kristen Stewart terhes. Ráadásul több bizonyíték is utal áldott állapotára a lapok elmondása szerint. A héten olyan pocakkal jelent meg a nyilvánosság előtt, melynek biztos van lakója. Ennek tetejébe Kristen Pattinsonnal karöltve egy eljegyzési gyűrűt árusító üzletben járt.

Már szinte az összes újság világgá kürtölte talán az év legnagyobb celebhírét, miszerint Kristen Stewart várandós. Ráadásul a Facebook, a Twitter és más közösségi oldalak is el voltak árasztva a hírrel az elmúlt egy napban. Mindenki rendkívül izgatott, hogy vajon mi is pontosan az igazság.

Kristen terhességének első számú bizonyítéka, hogy ezen a héten olyan pocakkal jelent meg, mely biztos nem túlzásba vitt habzsolásának köszönhető, hanem nagyon valószínű, hogy növekszik benne egy csöppség. Eme állítást egy párhoz közel álló forrás is megerősítette, hogy a színésznő terhes.

Második számú bizonyítékul szolgálhat az, hogy kedvesével, Roberttel egy romantikus vacsorán voltak a lakásához közel. Ebben még nem is lenne semmi meglepő, ám mialatt tósztot mondott, egy pohár vízzel koccintott a szokásos bor helyett.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A harmadik bizonyíték, hogy Kristen korábban is próbálta titokban tartani Roberthez fűződő gyengéd érzelmeit és sokáig nem is nyilatkozott magánéletéről.

Végül pedig múlt héten látták a párt egy eljegyzési gyűrűt árusító üzletben, mely még jobban megerősítette a lány terhességéről szóló híreket. Az örömteli hírt azonban sem megerősíteni, sem pedig megcáfolni nem volt hajlandó a sztár sajtószóvívője.

Úgy látszik, Kristen mégis csak szerelme mellett kötött ki és tőle lesz kisbabája is.

Sok boldogságot kívánunk nekik!

Fotó: celebuzz.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Van, amikor egyetlen véletlen pillanat elég ahhoz, hogy teljesen új irányt vegyen az életünk. A csillagok szerint ezen a héten három jegy különösen nyitott egy olyan találkozásra, amely nem véletlen...
Lifestyle
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Lifestyle
A rohanó hétköznapok, az állandó nassolás, a késő esti vacsorák és a sikertelen diéták után sokan keresnek olyan módszert, amely nemcsak látványos, hanem fegyelmezett és következetes is. A Harcosok...
Christmas
A zserbó évtizedek óta az ünnepi sütemények koronázatlan királynője, mégis van egy apró trükk, amellyel egészen új szintre emelhető az íze. Ha most kipróbálod, garantáltan így készíted majd ezt a...
Lifestyle
Sztárok
Darren Barnet nevét a világ 2020-ban ismerte meg a Netflix Én még sosem... című sorozatának köszönhetően, azóta pedig szó szerint epekednek érte a nők, nem véletlenül.