Monica Bellucci ritkán látott lányánál rajzolni sem lehetne szebbet: a 20 éves Deva a világ egyik leggyönyörűbb nője

Bár a színésznő a világ egyik legnagyobb szexszimbólumának számít a mai napig, lánya talán még őt is túlszárnyalja.

Volt kitől örökölnie remek génjeit

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Monica Bellucci, az olasz színésznő és modell, nemcsak a filmvásznon nyújtott alakításaival, hanem magánéletének fordulataival is gyakran a figyelem középpontjába került annak idején, nem véletlenül. Kapcsolatai és férfiügyei meglehetősen érdekelték az embereket, és bizony volt is pár érdekesség magánéletét tekintve. A díva első házasságát az olasz fotóssal, Claudio Carlos Bassóval kötötte. A férfival 1987-ben találkozott egy fotózás alkalmával - ekkor Bellucci 23 éves volt, Basso pedig öt évvel idősebb nála. 1990. január 3-án házasodtak össze Monte-Carlóban, de egy évvel később elváltak. Ezt követően Bellucci több évig élt párkapcsolatban az olasz színésszel, Nicola Farronnal, akivel 1990-ben, a Vita coi figli című film forgatásán ismerkedett meg, kapcsolatuk viszont 1995-ben ért véget. Majd jött a francia színész, Vincent Cassel, akivel Monica a Lakás című film forgatásán találkozott, kapcsolatuk pedig hamarosan elmélyült: a pár 1999 augusztusában kötötte össze az életét, és két lányuk született. Deva 2004-ben, míg Léonie 2010-ben látta meg a napvilágot - előbbi édesanyja nyomdokaiba lépett, és modellként tevékenykedik, szépségére pedig nincsenek szavak. Galériánkban mutatjuk őt!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy őszinte elköszönés sokkal többet ér egy kitalált vészhelyzetnél. Egy randialkalmazás vezetője elmondta, hogyan léphetsz le egy rosszul sikerült első randiról anélkül, hogy tapintatlan lennél.
Lifestyle
A fél citrom hűtőbe helyezése első hallásra furcsa háztartási trükknek tűnhet, pedig egyre többen vetik be ilyenkor.
Sztárok
Merész formátumba vág bele az RTL, amit afféle bírósági talkshowként lehetne behatárolni.
Lifestyle
Sokan szoktak ugye panaszkodni Magyarországon, hogy alaposan megemelkedett a zöldségek ára.
Keselyű sorozat
Október 17-től kezdi vetíteni a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt, az indulás előtt pedig a sorozat rendezőjével, a többszörös díjnyertes Kovács Istvánnal beszélgettünk...
Home&Design
Egy konyhafelújítás során rengeteg döntést kell meghozni, de van egy részlet, amelyet különösen könnyű elrontani. Lehet bármilyen gyönyörű a végeredmény, ha néhány hónap után már minden kiömlött...