Sztárok

Vakon is folytatta a munkát Claude Monet – Ezek a festő utolsó alkotásai

180 éve született a francia impresszionizmus egyik legjelentősebb alakja.

Impresszió

Claude Monet 1840. november 14-én született Párizsban, fiatalkorát pedig La Havre kikötővárosban töltötte, festői életútja is itt kezdődött, karikatúrákat rajzolt és adott el. Húszévesen Algériában katonáskodott, de tífuszt kapott, így családja kiváltotta a szolgálatból. Afrika élénk színei később erősen hatottak festészetére. Visszatérve Párizsba a fiatal Monet nem illett bele az akkori képzőművészeti életbe, amit az akadémikus festészetet képviselő Szalon kiállításai határozták meg. Társaival ők képviselték az ellencsapatot: új megoldásokat kerestek a festészetben, szabadtéren rögzítve a fényhatásokat, tört színekkel, gyors ecsetvonásokkal – kialakítva azt a stílust, amely később impresszionizmus néven vált ismertté. Lassan teret nyert az újfajta irányzat, így Monet is nagyobb ismertségre és elismertségre tett szert. 1968-ban anyagi nehézségei miatt öngyilkosságot kísérelt meg: a Szajnába vetette magát, de kimentették. Egy ideig Angliában és Hollandiában is élt és alkotott, végül visszatért Franciaországba. Időskorára súlyos szembetegség alakult ki nála, ami következményeként szinte teljesen megvakult, de ezután is folytatta a munkát.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A walesi herceg ötlete volt a halálos kimenetelű kirándulás.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Épségben előkerült az az X-Faktorban szereplő 15 éves lány, akit vasárnap óta keresett a rendőrség, az eset kapcsán pedig Tóth Gabi is megszólalt, keményen megbírálva a kommentelőket és a szülői...
Lifestyle
A hideg hónapokban sem kell lemondanod a szép, élettel teli kertről, hiszen néhány jól megválasztott növénnyel télen is üde, zöld látvány fogadhat az udvaron.
Sztárok
Gryllus Dorka szokatlanul viselkedett a Reggeli adásában, ami ráirányította a figyelmet az 50 év feletti nőknél gyakran jelentkező agyi ködre, a hormonális ingadozásokra és a tartós stressz káros...
Sztárok
Megrázó vallomással tért vissza a nyilvánosság elé Harry herceg, aki a MasterClass amerikai oktatási platformon indított, 20 részes online kurzusában nyíltan beszélt a gyász és a depresszió elleni...
Sztárok
Újabb drámai fordulat történt Dudás Miki édesapjának perében: a gyászoló család határozottan visszautasította a vádlottak által felajánlott 8 millió forintos kártérítési összeget, így az eljárás...
Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...