Ő volt az egyik legszebb európai színésznő: fiatalon minden férfi a lábai előtt hevert

Michèle Morgan a francia színjátszás nagyasszonyaként vonult be a történelembe, aki szenzációs alakításai mellett angyali szépségével is magába hódította a fél világot.

Már életében legendává vált

Michèle Morgan 1920. február 29-én látta meg a napvilágot Simone Roussel néven; tizenöt éves korában elbúcsúzott családjától és Párizsba ment azzal a céllal, hogy színésznő legyen – művésznevét is ekkoriban vette fel, mert úgy vélte, hogy az amerikai milliomos neve csak szerencsét hozhat neki, a Michèle pedig jól illett a Morganhez. A színészfőiskola elvégzésétől kezdve foglalkoztatott szőke szépség a harmincas évektől fordult a mozi felé, ahol azonnal sikert sikerre halmozott, viszont Hollywoodban a második világháború alatt és után sem tudta igazán megvetni a lábát – a tengerentúlon tevékenykedő filmes szakember nem tartották eléggé csábítónak, szexisnek , Alfred Hitchcocknak pedig az akcentusa nem tetszett. Ő nem bánkódott emiatt, hiszen hazájában halála napjáig imádták, azonban nem csupán a tehetsége, hanem kifinomult szépsége miatt is. Galériánkban megmutatjuk, milyen elbűvölő volt fiatalon a múlt század egyik nagy ikonja:

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Asta Nielsen a némafilm korszak első európai sztárjaként vonult be a történelembe; kivételes élete volt, ő maga pedig igazi jelenségként ragyogott, akiért csakis rajongani lehetett.

Leadfotó: ullstein bild/ullstein bild via Getty Images

Oldalak

Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?
Sztárok
Katalin hercegné és 11 éves lánya, Sarolta a hétvégén egészen szokatlan közös programon vett részt, amivel alaposan meglepték a londoniakat.
Utazás
Az Egyesült Államok egy teljesen más világ, és vannak dolgok, amiket az Európaiak, köztük mi magyarok is nehezen tudnánk elviselni.