Megmentették Balázs Fecó életét, immár másodszor

Egy nagy szívműtétje már volt a legendás énekesnek, most újból meg kellett operálni.

Balázs Fecó 1994-ben infarktuson esett át, az életmentő műtét után orvosa tanácsára teljesen megváltoztatta életét. Nem égette többé két végén a gyertyát, elhagyta a napi két doboz cigarettát, és az évi 460 koncertjét is radikálisan lecsökkentette. Megnősült, gyermeke született és átértékelte a fontossági sorrendet. Első lett a család és csak utána a többi. Hiába változtatott életmódot az elmúlt 22 esztendőben, nem gondolta volna, hogy szíve újból megtréfálja.

Orvosa megijesztette

A rendszeres kontroll alkalmával felfedezték fel, hogy ismét baj van.

„Kiderült, nagyobb a baj, mint gondoltam, azonnal műteni kell. Az ágyékomon keresztül megkatétereztek, így jutottak be a szívembe. Égettek, fagyasztottak, különböző életmenő műveleteket csináltak. Mivel helyi érzéstelenítéssel végezték a beavatkozást, végig fent voltam, de nem sokra emlékszem az egészből, nekem elég egy injekciós tű látványa, és máris rosszul leszek" - árulta el Fecó a Story magazinnak.

Feco azóta sem nyugszik, a következő oldalon olvashatod, hogy épp mit csinál.

Oldalak

Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.