Kiderült, mivel töltötte a halála előtti napokat Máté Péter

37 évvel ezelőtt vesztette életét tragikus hirtelenséggel a múlt század egyik legtehetségesebb magyar énekese, Máté Péter: munkásságával milliók szívébe lopta be magát, s olyan dalokkal gazdagította a hazai zeneivilágot, melyek mind a mai napig népszerűek.

Páratlan tehetség volt

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Máté Péter 1947. február 4-én látta meg a napvilágot Budapesten, s már hatéves korától készült a zenei pályára, majd az érettségi után, 1965-ben megalapította az első zenekarát, a Máté-együttest. 1967-ben készítette el első saját felvételeit, az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már” című szerzeményeket, s még ugyanebben az évben a pol-beat fesztiválon első díjat nyert, de mindez csak a kezdet volt. Utánozhatatlan tehetségének köszönhetően előadói díjat nyert Párizsban, itthon pedig megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon. Pályája csúcsán az Elmegyek című dalát Sylvie Vartan az egész világon elismerté tette – a zenésznek azonban sajnos nem sok idő adatott ezen a világon, ugyanis 37 évesen, 1984. szeptember 9-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Halálának okát a mai napig rejtély övezi: egyes források szerint tüdőembólia okozta a tragédiát, míg mások szerint szívroham végzett vele – egy harmadik verzió pedig arról szól, hogy az énekes épp egy ismerőséhez látogatott, ott megcsúszott egy lépcsőn és beverte fejét, amibe később belehalt.

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Egy heves téli vihar, a vezetékekre fagyó ónos eső vagy egy hirtelen hálózatkimaradás másodpercek alatt változtathatja a meleg otthonodat fagyos, sötét csapdává.
Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.