Sztárok

Ritka pillanat: Elhunyt édesapjáról beszélt Majka

Majka a minap osztott meg egy fényképet édesapjáról, annak apropóján, hogy 20 éve hunyt el.

Külföldre vágyott

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„20 éve ment el a fater! A halálával elintézte, hogy én Magyarországon maradjak, és az legyek most, aki mindig is lenni akartam, egy olyan életben, amire mindig is vágytam" - olvasható Majka Facebook-oldalán.

A Blikk szerint, a zenész 20 évvel ezelőtt tervei közt szerepelt, hogy akkori barátnőjével Kanadába mennek, és ott próbálnak szerencsét. Ám ekkor a sors közbeszólt, és édesapja mellette kapott szívrohamot, ez pedig minden tervüket felülírta. Végül megvárta a hagyatéki tárgyalást, majd beadta jelentkezését a Való Világba, amelyben nem ő végzett az első helyen, mégis az övé lett a csillogás és a siker.

"Apám halála teljesen megváltoztatta az életemet. Együtt éltünk vele, a feleségével és a bátyámmal. Majd egyik pillanatról a másikra egyedül maradtam. Mindig hagyta, hogy elnyomja őt egy erősebb hang, ezért nem akarok olyan lenni, mint apám volt. Az, ahogyan élt, odavezetett, hogy 45 évesen infarktust kapott"- mondta Majka.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.