Sztárok

Ők a Magyarország Szépe idei versenyzői - Ezt gondolják róluk a korábbi királynők

Kulcsár Edinát, Koroknyai Virágot és Szarvas Andit kérdeztük a 2019-es mezőny kapcsán.

6. Miss World Hungary

Idén már hatodik alkalommal választják meg Magyarország Szépét, amelynek döntőjét 2019. június 23-án 19:30-tól a Duna Televízió és a Duna World élő showműsorban közvetít a közönségnek. A győztes többmillió forint értékű nyereménnyel gazdagodik és lehetőséget kap arra, hogy hazánkat képviselje a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss World-ön, amit Thaiföldön rendeznek meg.

Az adásban, ahogy azt a nézők már megszokhatták, négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a döntősök. A jól ismert bikinis kör mellett nemzeti öltözetben és estélyi ruhában is kifutóra lépnek a lányok, ezeket idén Merő Péter tervezi. Az úgynevezett kreatív tour-ban egyedülálló módon, most először minden lányra más és más magyar divattervező készít ruhát. Az egyes tour-ok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány kiesik.

A műsorvezetők Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie lesznek. Mindkettőjük számára új kihívást jelent ez a feladat, és izgatottan készülnek az első közös, élő showműsorukra. Nemcsak a műsorvezetők lesznek újak, hanem a szépségek fejét díszítő koronák is: a legszebb húsz királynőjelöltet bemutató budapesti sajtótájékoztatón leleplezték a Cango&Rinaldi és a Swarovski Crystals kooperációjából született ékszercsodákat.

Jó tanácsok a királynőktől

Az eseményen jelen volt a szakmai zsűri - a Miss World Hungary licenctulajdonosai, Sarka Kata, illetve a Nakama & Partners ügyvezető igazgatója, Rogán-Gaál Cecília mellett, Borzi Vivien fotós, Csángó Tamás divattervező, Hajas László mesterfodrász, Maráczi Ákos, a Csók István galéria tulajdonosa, Jakab Zoltán, a Crystal Nails ügyvezetője, Gulyás István, az MTVA műsorvezetője és Krasznai Zsolt plasztikai sebész -, valamint a korábbi évek királynői is, akiket az idei mezőnyről kérdeztünk. A zsűriben helyet kapott továbbá a 2014-es Miss World Hungary, Kulcsár Edina, mellette pedig a 2017-es győztes, Koroknyai Virág és a tavalyi királynő, Szarvas Andi is elmondták véleményüket a koronáért induló lányokról.

"Nagyon örülök, hogy idén is egy erős mezőny állt össze. Van 4-5 kedvencem, akinek nagyon szorítok, remélem, hogy a világversenyen még nálam is jobb helyezést fog elérni valamelyikük. Nagyon boldog lennék, ha valaki első lenne! Én is segíteni fogom a királynő-jelöltek felkészülését a következő hetekben. Bízom abban, hogy jó tanácsokkal tudok majd szolgálni nekik. Kell a kitartás, az alázat, mert enélkül nem lehetnek sikeresek. Nem elég megszerezni a koronát, a munka java csak utána következik, folyamatosan dolgozni kell azért, hogy kitűnj a tömegből a világversenyen és utána a hazai közönség se felejtsen el" - osztotta meg tapasztalatait riporterünkkel Kulcsár Edina.

Két évvel ezelőtt a fiatal szőke szépség, Koroknyai Virág lett Magyarország Szépe, akinek segítségére szintén számíthatnak a lányok a felkészülési időszakban. Az ő tanácsait is érdemes megfogadniuk a versenyzőknek.

"A legfontosabb, hogy adják önmagukat. Nincs értelme becsapni a zsűrit, mivel a kéthetes tábor alatt minden kiderül, a különböző helyzetekben megmutatkozik a valódi személyiségük. A világverseny egy hónapig tart, ott tényleg lehullik mindenkiről az álarc. Nem lesz hiteles királynő abból, aki csak azt látja ebben a versenyben, hogy lesz egy koronája meg egy szép autója. Ennek a címnek a birtoklása nagy felelősséggel jár, rendkívül fontos, hogy az illetőnek legyen véleménye a világról és ki is tudja fejezni magát. A Miss Worldön pedig kulcsfontosságú, hogy a magyar versenyző jól tudjon kommunikálni valamilyen idegennyelven és ne jöjjön zavarba, amikor interjúhelyzetben van" - tanácsolja a 2017-es Miss World Hungary.

Egy évvel ezelőtt Szarvas Andi is izgatottan vonult be a felkészítő táborba 19 másik társával, akkor még nem sejtette, hogy néhány héttel később már ő lesz Magyarország Szépe. A tavalyi győztes szintén értékes útravalóval szolgált az elődöntőbe jutottaknak.

"Nagyon nehéz kitűnni a sok szép lány közül. Kaptam olyan visszajelzéseket én is, hogy alig vettek észre, mert elvesztem a tömegben. Számomra bevált, hogy mindig mosolyogtam és igyekeztem minden helyzetben a legjobb oldalamat mutatni. Mindig kisebb célokat tűztem ki, elsőnek szerettem volna bekerülni a táborba, utána bennmaradni az alversenyeken, majd pedig az élő show-ban is azért izgultam, hogy továbbjussak az egyes fordulókon. Amikor ott álltam a TOP5-ben és megnyeretem a közönségdíjat, akkor viszont megérintett a győzelem szele és azt mondogattam magamnak, nincs mese, ezt meg kell nyerni. Ez egy hatalmas dolog, de nem szabad rágörcsölni" - javasolja a 2018-as Magyarország Szépe.

Az egykori szépségkirálynők mindegyike egyetért abban, hogy idén nagyon erős mezőny alakult ki és nem lesz egyszerű dolga a zsűrinek és a közönségnek. Rövid és vöröshajú lány ebben az évben nem került a mezőnybe, de a legtöbb versenyző egyetemre jár vagy már diplomáját is megszerezte.

Irány a felkészítő tábor

A legszebb lányok júniusban a Telkiben található Globall Hotelbe vonulnak, hogy közel két hétig az előttük álló megmérettetésre készüljenek: koreográfiát tanulnak, kőkemény edzéseken vesznek részt és további háziversenyen bizonyítják rátermettségüket. A Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent versenyek tétje pedig igen nagy: a leggyengébben teljesítőknek csomagolniuk kell, így a tábor végére már csak tizenhatan maradnak. Ők vehetnek részt a televíziós döntőben.

A Miss World legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalás, így a magyar versenyben is kiemelt szerepet kap ez a téma. A táborban a Miss Charity alversenyen a lányok a saját maguk által leforgatott videóval prezentálják, milyen projektet támogatnak, milyen ügyért állnak ki. Ebben az alversenyben nincs kiesés, a finalisták egymásra voksolva választják ki a legszimpatikusabb kezdeményezést. A leendő győztesnek a világdöntőn is képviselnie kell az általa felkarolt projektet. Miközben a felkészülés zajlik, a zsűri tagjai többször is látogatást tesznek a táborban, az alversenyeken is zsűriznek, így az élő adásra már jobban megismerik a döntősök személyiségét, ami megkönnyíti a pontozást a műsorban.

Az első helyezett a Miss World Hungary koronáját viseli egy évig és többek között övé lesz egy új autó, egy egymilliós reklámszerződés, valamint egy két fős, egzotikus utazás is. A képernyő előtt ülők a közönségszavazással idén is kinyilváníthatják véleményüket. Voksolni alapdíjas telefonszámon lehet majd a nézők által legszebbnek ítélt jelöltre. A műsor honlapján tájékozódhatnak a versenyről, a döntősökről a felhasználók, és ezen a platformon is támogathatják szimpátia szavazatukkal a finalistákat. Az itt legtöbb voksot kapó lány „A legszebb mosoly” cím birtokosa lesz.

A húsz döntős, akik között már ott van az ország új szépségkirálynője:

Banicz Noémi, Bukta Lili, Csonka Rebeka, Gaál Tímea, Hegedűs Zoé, Kis Virág, Kiss-Juhász Vivien, Kövesi Zsuzsanna, Lakatos Lilla, Magosi Viktória, Márki Adél, Markóczy Annamária, Márton Fanni, Molnár Kinga, Molnár Orsolya, Nagypál Krisztina, Ollári Barbara, Schneider Réka, Simon Boglárka és Szabó Lilla

Idén is megrendezik a nagyszabású szépségversenyt, ahol kiderül, ki lesz Magyarország Szépe, aki majd képviselheti hazánkat a Miss World eseményen.

Leadfotó és fotók: Femcafe.hu / Kunos Attila

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...