Sztárok

Feljelentette egymást a magyar színész és rajongója: zaklatás és bántalmazás a vádak

Fizikai bántalmazás is történt

A nő máshogy emlékszik a történtekre, mint a színész: állítása szerint kapcsolatuk valódi érzelmeken alakult. „A színészt egy rendezvény konferálására és versmondásra kértem fel még 2018 tavaszán. Így ismerkedtünk meg, majd egyre többet beszélgettünk, egy idő múlva pedig közeli kapcsolatba kerültünk. Hetente találkoztunk és a színházba is bejártam addig, amíg a koronavírus-járvány miatt korlátozásokat vezettek be” – emlékezett vissza megismerkedésükre a hölgy, aki elmondása szerint szerelmes lett a férfiba, ezért elviselte, hogy az illető családos ember.

Ám tavaly minden megváltozott. „Új munkahelyem lett, így már nem tudtam mindig akkor találkozni vele, amikor neki jó volt. Emiatt többször összevesztünk, végül odáig jutott a dolog, hogy nem akartam többé látni. Ezt azonban nem fogadta el, folyamatosan utánam jött és követni kezdett” – folytatta a nő, aki a rendőrségen jegyzőkönyvbe mondta, a színművész egy alkalommal megütötte őt. Ekkor az orra sérült meg, aminek során nehezebben veszi a levegőt, meg is kellett operálni.

A nyomozónak beszámoltam a zaklatáson túl súlyosabb bűncselekményről is, amelyet a sérelmemre követett el az illető” – mondta a hölgy, aki vallomást tett arról, hogy a művész megerőszakolta őt, ami miatt pszichológushoz kezdett járni. Most már csak azt szeretné elérni, hogy az illető maradjon tőle minél távolabb, és hogy ne ússza meg azt, amit vele tett.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!