Sztárok

Londonban lép színpadra az Aranyélet színésznője

Farkas Franciska motiváló erőként hat a fiatalokra.

Kemény munka

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A 34 éves színésznő 2013-ban debütált, a Viktória – A zürichi expressz című svájci filmben, majd megkapta az Aranyélet című sorozat Oszijának karakterét, ezt pedig a Brazilok című mozi egyik főszerepe követte. A budapesti színésznő munkájával a művészeti értékek mellett fontosnak tartja, hogy motivációt adjon a fiatal generációnak. "A színészet mellett drámapedagógusként is dolgozom, így rengeteg rendezvényre is hívnak, ahol az előadások mellett foglalkozásokat tartok. Munkámmal reményt és motivációt szeretnék adni a gyerekeknek, akik hasonló körülmények közt nőttek fel, mint én. Sokféle helyről kapom azt, hogy fontos amit csinálok, és eddig ez mindig itthon tartott. Kevesen vannak, akik ezekért a társadalmi problémákért kiállnak, így maradok én, aki megteszi"- fogalmazott Franciska a Sugarbird legújabb kollekciójának bemutatóján. A gyönyörű színésznő maga is részt vesz a WE ARE elnevezésű, új kollekció kampányában, amelyben hat magyar sikeres nő (Stahl Judit, Farkas Franciska, Peller Mariann, Péterfy Bori, Dr. Sütő Enikő és Jagasics v. Csonka Hedvig) állt szebbnél szebb ruhákban a kamerák elé.

Fotó: Kunos Attila- Sugarbird

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.