Csontsoványra fogyott a 2000-es évek kedvence: az énekesnő már csak árnyéka egykori önmagának

A hazánkban is sokak által hallgatott angol popénekesnő, Lily Allen koránt sincs jó passzban: pánikrohamai vannak, emellett szorongással küzd, ráadásul látványosan sokat veszített testsúlyából.

A rajongók is észrevették, mennyire megváltozott

Lily Allen pályafutása 2006-ban indult, amikor megjelent debütáló albuma, az Alright, Still, olyan slágerekkel, mint a Smile és a LDN, amelyek azonnal világszerte a slágerlisták élére kerültek. Sajátos stílusa, mely a pop, reggae és ska elemeit ötvözi, frissességet hozott a zenei világba. 2009-es második albuma, az It’s Not Me, It’s You tovább erősítette hírnevét, olyan dalokkal, mint a szintén nagy népszerűségre szert tevő The Fear. A zene mellett a televízió világában is kipróbálta magát: 2006–2009 között több mint 60 TV műsorban szerepelt önnönmagát alakítva valamint több mint 20 alkalommal szerepelt különböző műsorokban mint zenei előadó – feltűnt például a Melrose Place, az EastEnders, a Szellemekkel suttogó, a Beverly Hills 90210 és A Grace klinika című produkciókban. Noha ő maga jó ideig a brit popkultúra meghatározó alakja volt, ma már jóval kevesebbszer szerepel a reflektorfényben, és ha mindez nem volna elég, magánélete súlyos mélypontra jutott – mint ahogyan arról beszámolt, házasság felbontása miatt annyira rossz állapotban került, hogy bejelentkezett egy rehabilitációs klinikára. Az őt ért nehézségek sajnos a külsején is meglátszanak, ami rajongóiból komoly aggodalmat váltott ki; a részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Fairfax Media via Getty Images

Forrás: y!entertainment

Oldalak

Lifestyle
A legfrissebb kutatás rávilágít, hogy a magyarok adakozó kedve nyáron hág tetőfokára, ha borravalóról van szó, és a szórakozóhelyek vendégei a legbőkezűbbek.
Christmas
A celebritás 2024 végén is mutatott egy fotót az Instagramon a teljes ünnepi díszben pompázó fenyőfájáról, s e hagyományhoz az idén is hű maradt.
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.