Minden szem Letícia királyné kisebbik lányára szegeződött: eljött a 19 éves Zsófia nagy napja

Felcserélődtek a szerepek
A rendezvény csúcspontját kétségkívül Zsófia első hivatalos nyilvános beszéde jelentette. A megszólalás mérföldkőnek számít királyi pályafutásában, hiszen ezzel ő is megtette azt a fontos lépést, amelyet néhány évvel ezelőtt nővére, a 20 esztendős Leonóra már megtapasztalt. A trónörökös 2019-ben, mindössze 13 évesen mondta el első nyilvános beszédét az Asztúria Hercegnője-díjátadó ünnepségen, miközben szülei és húga a nézőtérről figyelték.
Most azonban megfordult a helyzet, hiszen ezúttal Leonóra hallgatta végig büszkén húga első hivatalos felszólalását, miközben VI. Fülöp és Letícia is mellette álltak ezen a különleges napon. Sokan ezt jelképes stafétaátadásként értékelték: bár továbbra is Leonóra a spanyol trón várományosa, Zsófia is egyre hangsúlyosabb szerepet kap a királyi család közéletében, és fokozatosan készül jövőbeli feladataira. A mostani esemény ezért jóval több volt egy hivatalos ceremóniánál. Az infánsnő első hivatalos beszéde új korszak kezdetét jelzi nyilvános szerepvállalásában, miközben családja végig mellette állt, ezzel is hangsúlyozva, hogy a királyi kötelezettségek mögött egy erős és összetartó családi közösség áll.
Leadfotó: Carlos Alvarez/Getty Images
Forrás: HELLO! Magazine






















