Sztárok

Újraforgatják a Csupasz pisztolyt - már az is kiderült, ki lép majd Leslie Nielsen örökébe

Közeleg a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legsikeresebb vígjátéksorozatának, a Csupasz pisztoly-trilógiának a 21. századi rebootja. Nyílt titok már, ki örökli majd a bohókás Frank Drebin hadnagy szerepét az utánozhatatlan Leslie Nielsentől.

A film, mely szupersztárrá tette Leslie Nielsent

Ki ne emlékezne az 1988-as esztendő egyik legszórakoztatóbb vígjátékára, a Csupasz pisztolyra? David Zucker halhatatlan klasszikusa elsősorban a zsarufilmek paródiáját nyújtotta, s a mozit pengeéles iróniája, rajzfilmszerűen eltúlzott humora, avatta klasszikussá. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy ez a produkció tette igazi szupersztárrá az ekkor már hatvanas éveiben járó kanadai-amerikai színészt, Leslie Nielsent. Nielsen korábban olyan kiemelkedő filmekben játszott, mint A Poszeidon katasztrófa vagy az Airplane, de két Columbo-epizódban is felbukkant a hetvenes évek során. Az igazi áttörést mégis a jó szándékú, ám kétbalkezes rendőrtiszt, Frank Drebin hadnagy szerepe hozta meg számára. Az emblematikus, csetlő-botló vígjátékhőst később a Csupasz pisztoly két folytatásában is eljátszotta. Nielsen 2010 novemberében, 84 esztendős korában távozott az élők sorából - épp ma ünnepelné 96. születésnapját. Senki sem gondolta volna, hogy a nagy nevettető halála után bárki is magára öltheti még Frank Drebin karakterét (melyet Nielsen a Nagyon különleges ügyosztály című sorozatban is megformált a nyolcvanas évek hajnalán).

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Mostanra azonban már eléggé valószínűvé vált, hogy számos más nagy filmklasszikushoz hasonlóan a Csupasz pisztoly sem kerülheti el a sorsát: 21. századi újrafeldolgozást kap. A legizgalmasabb kérdés persze az, hogy melyik színész bújhat majd a szeretnivalóan kelekótya Drebin bőrébe.

Fotó: ABC Photo Archives / Getty Images

Lapozz, mutatjuk, ki veheti át a stafétabotot Leslie Nielsentől!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...