Botrányos viszonyként kezdődött, Hollywood legnagyobb szerelme lett belőle

Legendás szerelem volt az övék
Humphrey Bogart ekkora már megbecsült színész volt, hiszen az előző évben mutatták be a Casablanca című filmjét. Bogart védjegye volt a nyers, cinikus és szűkszavú stílus, modora és tehetsége Hollywood aranykorának legnépszerűbb férfisztárjává avatta.
Lauren Bacall viszont még csak legfeljebb egy feltörekvő csillag volt, ráadásul 25 évvel fiatalabb a férfinél. Amikor a két színész először találkozott, Bogart így szólt Bacall-hoz: „Nagyon jól fogjuk érezni magunkat együtt”, és ennél találóbbat nem is mondhatott volna.
Bogart éppen egy problémás harmadik házasság ötödik évében járt az alkoholista Mayo Methot-val, akivel híresek voltak viharos veszekedéseikről. Mayo egy alkalommal késsel támadt férjére, hátba szúrta Bogartot, aki mindezek ellenére mégis vele maradt. Még akkor is, amikor felfigyelt az ifjú Bacallra.
A munkakapcsolatuk olyan fokozatosan alakult át párkapcsolattá, hogy a stábnak először fel sem tűnt a dolog. Bacall elmondása szerint egy alkalommal az öltözőjében ült, és Bogarttal viccelődött, amikor a férfi odahajolt hozzá, és megcsókolta. Majd előhúzott egy gyufásdobozt, és arra kérte, írja a hátára a telefonszámát. Onnantól kezdve minden más volt.
Közben a stúdió mindent megtett, hogy erősítsék a hűséges férj képét, és eltereljék a figyelmet az egyre erősödő pletykáról és a közelgő botrányról. Amikor egyértelművé vált, hogy valamit mondani kell Bacallról, a stúdió közölte, hogy mindez csak múló, filmes flört. A botrány persze elkerülhetetlen volt.

























