Sztárok

Lady Gaga meggyőzte Kínát - Zöld utat kapott az albuma

Zöld utat kapott Lady Gaga legutóbbi albuma Kínában, ahol három évig szilenciumra volt ítélve a hatóságok által közönségesnek tartott művészete miatt.

Az amerikai énekesnő harmadik albuma, az „Artpop” egyelőre előrendelésben kapható, több mint két hónappal az után, hogy az amerikai Billboard slágerlistájának élére került.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A Kínában megjelenő lemez zenéi és szövegei megegyeznek az eredetivel, de az engedélyező hatóság az album borítójának apró módosítását kérte. Így az énekesnő terpeszben lévő, amúgy meztelen lábait fekete harisnya borítja, míg a köztük lévő kék labdát, amely mögött eredetileg ruhátlanul pózol, kicsit nagyobbra szerkesztették, így felsőteste lényegében nem látható.

A lépést az interneten többen a kínai hatóságok rugalmasságaként értékelték, Lady Gaga, a többszörös Grammy-díjas énekesnő „Born This Way” című albumárnak dalai közül ugyanis hat jó ideje a kulturális minisztérium százas feketelistáján volt. Ugyanezen a listán találhatók Katy Perry „Last Friday Night” című lemezének slágerei is.

Katy Perry januárban azonban fellépett Pekingben, mi több, felvételek tanúsága szerint megkönnyezte, amikor hagyományos kínai hangszereket is felvonultató zenekari előadásban hallhatta „Roar” nevű dalát. Mindez előrevetítette annak a lehetőségét, hogy egyszer Lady Gaga is megjelenhet a kínai közönség előtt.

Forrás: MTI
Fotók: wallpaperhd2014.com, gotceleb.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.
Sztárok
Az RTL műsorainak előzetesét mai napig Both Andrással veszik fel, akinek a hangját biztosan fel fogod ismerni.
Sztárok
Egy dubaji hirdetésben kínált, magyar eredetre utaló Porsche Macan miatt merült fel, hogy az autó Matolcsy Ádámé lehetett. A hirdetői kapcsolatok több korábbi dubaji ingatlanügylethez és céges...
Lifestyle
Az infláció elleni küzdelemben nincsenek egyszerű megoldások, de lassan az árrésstopot ki fogják vezetni.