Sztárok

Olvadunk: Érzelemdús posztban köszöntötte egy éves kisfiát Kulcsár Edina

Hatalmas boldogság

"1 éve. Tisztán emlékszem erre a napra. Ilyenkorra már jócskán a kezemben kellett volna tartanom Medoxot, de valamiért nem akart jönni." - kezdte az első bejegyzését Kulcsár Edina, aki egy hatalmas pocakos fotót is mellékelt hozzá. " Behívott a dokim a rendelőbe, hogy megnézzük mi a helyzet. A részletekkel nem untatnék senkit, de lényeg a lényeg, azt mondták, hogy nem szülhetem meg a kisfiam természetes módon, mert kockázatos. Egy kicsit el voltam keseredve, hiszen erre készültem fejben 9 hónapon keresztül, de gyorsan elhesegettem ezeket a gondolatokat, hiszen tudtam, hogy Medi egészsége a legfontosabb" - folytatta. "Kaptam egy időpontot, ami másnap reggel 7-re szólt. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni az érzéseimmel. Tudtam, hogy már csak egyet kell aludni és anyuka leszek. Muszáj volt valamivel elterelnem a figyelmemet, ráadásul így, hogy tudtam másnap kórházba megyek, elfutottam befonatni a hajam. Sokat hallottam a császármetszésről és féltem, hogy hetekig nem fogok tudni hajat mosni. Elintéztem még egy két dolgot, aztán egész este Csutit nyugtattam, akire rá sem ismertem. Ő sokkal jobban izgult mint én" - árulta el a részleteket a szépségkirálynő.

A folytatásért lapozz a következő oldalra!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.