Kulcsár Edina kisebbik lánya az édesanyja nyomdokaiba léphet: „A következő Miss World” – interjú

Elstartolt a Magyarország Szépe 2025 versenye – Kulcsár Edina idén is a zsűritagok között van, a válogatón pedig interjút adott a Femcafe.hu-nak.

Idén is a zsűrit erősíti

Kulcsár Edina neve akkor vált országszerte ismertté, amikor 2014-ben elnyerte a Magyarország Szépe címet, majd a világversenyen is kimagaslóan szerepelt, ahol a második helyezést érte el – ezzel minden idők egyik legsikeresebb magyar indulója lett – pályafutása azóta is szorosan összefonódik a szépségversenyek világával, hiszen hosszú ideje már a Magyarország Szépe zsűritagjaként segíti évről évre az új jelentkezőket. A 2025-ös válogató a napokban startolt el, ahonnan természetesen a négygyermekes édesanya sem hiányozhatott, nekünk pedig lehetőségünk nyílt vele több témát érintve is beszélgetni. Kíváncsiak voltunk arra, milyen szempontok alapján figyeli a lányokat; milyen esélyeket lát a tavalyi győztesben, Katzenbach Andreában, aki hamarosan Indiában képviseli majd hazánkat a világversenyen; szóba került az is, hogy kisebbik lánya, Amarát kivételes szépséggel áldotta meg a sors, ennek apropóján pedig felvetődött a kérdés, mit szólna a férje, G.w.M, polgári nevén Varga Márk, ha egyszer ő is jelentkezne egy ilyen megmérettetésre.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

„Nem lehet elmenni amellett, hogy a kislányunk milyen szépséggel és bájjal van megáldva (…) és mindig mondjuk, és azt mondja, hogy a következő Miss World” – fogalmazott többek között Edina.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Lifestyle
Erre kell figyelnie annak, aki esetleg lakossági állampapírba fektetné a megtakarítását.
Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...