Kulcsár Edina és G.w.M alig várják születendő babájuk érkezését: a sztárpár már tudja, hogyan fogják hívni a kislányukat

Kiválasztották a nevet

Kulcsár Edina meglehetősen hamar, a korai szakaszban jelentette be a várandósságát, hiszen eredetileg úgy volt, hogy ő is szerepelni fog a Dancing with the Stars harmadik évadában, ám a váratlan örömhír miatt vissza kellett lépnie a versenytől. "Szerettünk volna közös babát, de csak jövőre. Úgy terveztük, idén még dolgozunk, én végigcsinálom a Dancing with the Starst, és utána vágunk bele a családalapításba. Azért is ért mindkettőnket ilyen váratlanul, mert fogamzásgátlót szedtem. Ez a baba viszont nagyon jönni szeretett volna, mi pedig leírhatatlanul boldogok vagyunk, hogy végül is így alakult. Ő egy igazi szerelemgyerek" – fogalmazott korábban a híresség, aki egyre több részletet árul el a terhességéről. Mint azt a Bors is írja, a minap egy kérdezz-felelek játékot indított az Instagram-oldalán, melynek során megválaszolta, hogy kiválasztották-e már a párjával a születendő kislány nevét. „Igen! Nagyon sokan kérdeztétek ezt, viszont egyelőre még nem szeretnénk elárulni. Remélem nem haragszotok miatta” – írta a kismama.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A közeljövőben ugyan nem tervezik, hogy összekössék az életüket, de már most pontos elképzelésük van a majdani szertartással és lakodalommal kapcsolatban.

Leadfotó: Instagram/ gwmmusic

Oldalak

Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.