Legyen Ön is milliomos: „Direkt rosszul szavaztam a közönségsegítségnél, mert nem volt szimpatikus a játékos”

Róbertnek nem volt bűntudata, hogy ezt megtette
A közönségsegítség mindig hordoz magában kockázatot. A szavazás pillanatában számos tényező befolyásolja az embereket: mennyire érzik magukat magabiztosnak, vagy mennyire akarják segíteni a játékost.
A játékos persze kommunikálhat velük. Például kérheti őket, hogy mondjuk az „A” válaszra ne szavazzanak, mert azt ő már kizárta. Van olyan is, aki inkább nem szól semmit addig, hogy ne befolyásolja a közönséget az eszmefuttatásával.
Bár a közönség többsége jóhiszeműen próbál segíteni, mindig fennáll annak a lehetősége, hogy valaki szándékosan rossz választ ad. Ennek oka lehet egyszerű figyelmetlenség, vagy akár az, hogy az adott néző nem szimpatizál a játékossal. Róbert is így volt vele, amikor ott ült a stúdióban.
„Nagy rajongója vagyok a műsornak, és adódott egy lehetőség, hogy személyesen is ott legyek. A székben ülő játékos azonban nem volt szimpatikus. Arrogáns volt, és nem tetszett az sem, ahogyan játszott. Már a bemutatkozásánál elmondta, hogy ő Las Vegasban akarja majd megduplázni az 50 milliót. Aki utána jött, na, ő tényleg egy csupaszív ember volt, az már más tészta” – kezdte a történetet Róbert.
Mire nyomott rossz választ a férfi, azt egy utolsó lapozás után megtudod!
























