Sztárok

Kovács Ági elvált: több mint tíz év után zátonyra futott kapcsolatuk

Kovács Ágnes olimpiai bajnok magyar úszónő titokban vált el férjétől, akivel még 2010-ben szintén titokban kötötték össze életüket. Házasságukból 2011-ben egy gyermekük született, Gábor Dominik. A válás pontos okát egyelőre nem tudni, azonban az egykori pár néhány közeli ismerőse megerősítette a szomorú hírt.

Véget ért a románc

Kovács Ági olimpiai, világ -és Európa-bajnok úszónő kapcsolata zátonyra futott. A Blikk információi szerint a sportoló titokban vált el gyermeke apjától: "Ahogy sajnos a legtöbb kapcsolat a mostani világban, az övéké is véget ért. Mindent megbeszéltek és úgy döntöttek, nem folytatják együtt" – mesélte a lapnak egy a neve elhallgatását kérő informátor. A pár még 2010-ben házasodott össze egy szűkkörű, titkos szertartás keretén belül, kapcsolatukból pedig 2011-ben egy fiuk született, a most 11 éves Dominik. A család ismerősei azt mondják, hogy már jó ideje nem lehetett együtt látni őket, amiből többen arra a következtetésre jutottak, hogy vélhetően különváltak útjaik. Válásukat nem verték nagy dobra, ám állítólag az ismerősök kérdésére Ági őszintén és nyíltan elmondta, hogy Gáborral már nem alkotnak egy párt. A Blikk úgy tudja, hogy az úszónő nagyon boldog és kiegyensúlyozott, mindennapjait pedig a munkája és a gyermeknevelés tölti ki. A válás pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Hosszas vívódást követően Pindroch Csaba úgy döntött, hogy nyolc év után otthagyja a Thália Színház színpadát. A színész ezt a szomorú hírt közösségi oldalán osztott meg rajongóival, akik sok sikert kívántak neki az új kihívásokhoz. Csaba azt is elárulta, hogy milyen út vár rá az elkövetkezendő időszakban. Íme!

Leadfotó: Facebook/kovacsagnesolimpiaibajnok

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...