Sztárok

Újratervezett álmok – 3 előadóművész és családanya megoldásai a koronavírus-járványra

Az idei év senkinek nem volt könnyű, de a szórakoztatóipar szereplőinek különösen nem. Három olyan édesanyát kérdeztünk, akik bár ünnepelt tehetségei a magyar művészvilágnak, a mainstream médiában csak kevés alkalommal találkozhatunk a nevükkel. Csemer Bogi, Horváth Lili és Kárász Eszter saját karanténélményeikről, az újratervezésről és az anyaság extrakihívásairól meséltek.

Ez az év más, mint a többi

Nem várt akadállyal néz szembe a világ 2020-ban: a nyüzsgő, folyton mozgásban lévő és változó világunk keretei kimerevedtek, az első döbbenet után pedig mindenki a válaszokat és a megoldásokat keresi a koronavírus-járvány kihívásaira. A második hullámra már sokaknak sikerült előteremteni a B opciót, hiszen a globális helyzetet objektíven szemlélve már senki nem gondolja, hogy a közeli jövőben visszaállhat az élet a régi kerékvágásba. A kiszolgálóipar gyakorlatilag megbénult, a vendéglátó- és szórakoztató szektor szereplői pedig minduntalan próbálják áthangolni a hivatásukat az online térbe világszerte.

Magyarországon is több olyan kollektív és egyéni kezdeményezés indult már, ami azt segíti elő, hogy az állás nélkül maradtak visszatérhessenek a produktív munkavégzéshez. Az éttermek és a szolgáltatók mellett a művészeti ágakban tevékenykedők is egyre rátermettebbek. Online, streaming koncerteket és színházi előadásokat tartanak, valamint workshopokat dolgoznak ki, szolgálva a közönséget és előteremtve az új megélhetést.

Az új kihívásokról három magyar előadóművészt és egyben családanyát kérdeztünk, akik az utóbbi hónapokban a teljes kilátástalanságtól eljutottak a megoldás felé, s bár a munkájukat már nem a megszokott ütemben látják el, az új megoldásokkal plusz motivációt tudtak gyűjteni. Egyben ma már mindhárman biztosak: nem adják fel a hivatásukat.

Csemer Bogi

Az ország Boggie-ja idén ismét anyai örömök elé nézhetett, a tavasz végén megszületett Lenke lányának a kishúga, a tündéri kis Imola. A 34 éves énekesnő állapotából adódóan nem számított a korábbi években megszokott, aktív szakmai jelenlétre az idén, de az őt is meglepetésként érte, ahogy egyik napról a másikra megszakadt a rutin és sorra zárták be a koncerthelyszíneket, amelyeket pár hónappal ezelőtt még ő maga és zenésztársai töltöttek meg. Ismerve a rétegműfajból adódó alapkihívásokat, tudta, hogy nem számíthatnak könnyű időszakra.

A szakmánkon belül különböző életpályák vannak, mindenki másképpen, más műfajban igyekszik boldogulni. A rétegzene most különösen nehéz helyzetbe került. Magyarországon ma az előadóművészeknek körülbelül az 5 százaléka tartozik abba a széles körben ismert zenei produkciók táborába, akik kimagasló anyagi körülmények között léteznek és nem jelent számukra megélhetési problémát, ha elmaradnak a koncertjeik. A maradék, 95 százalék pedig hónapról hónapra él…” – kezdi Bogi riporterünknek, aki időközben már saját online koncertjének megvalósításán dolgozik.

Egy nem szakmabelinek nagyon felületes a tudása arról, hogy egy előadóművész mit csinál azon túl, hogy a színpadon áll és nem látnak bele abba, hogy milyen különbségek vannak az egyes produkciók bérei között. Az a negatívitás, amit tapasztalunk a közösségi médiában, ebből adódik. Az utóbbi időben el is kezdtem posztok formájában megmutatni a közönségemnek, hogyan dolgozunk, milyen erőfeszítés áll egy online koncert megszervezése mögött. Muszáj edukálni őket, hogy lássák, egy interneten bonyolított, élő koncert sokszor nagyobb kihívást jelent, mint egy hagyományos előadás. A minőséget meg kell fizetni, ezért van az, hogy egy jó streaming koncert költségvetése hasonló, ha nem drágább, mint egy offline koncerté” – avatott be a technikai megvalósítás részleteibe minket Boggie, aki most december 4-én, Szolnokon bonyolítja első, online koncertjét, majd december 20-án folytatja az „Advent a Lóvasúton” karácsonyi koncerttel.

Kárász Eszter

A koronavírus-járvány előtt sikeres gyerekelőadásai és koncertjei, teltházas zenés estjei voltak, ma azonban csak az online térben gyakorolja hivatását Kárász Eszter. A Kazinczy-érmes és Kaleidoszkóp-díjas előadóművész egyedülálló, kétgyerekes édesanyaként küzd karrierje és bevételei újrahangolásával, valamint a digitális oktatás nehézségeivel. Nem tagadja, hogy voltak olyan helyzetek az elmúlt hónapokban, amikor megtört a lelkesedése, de szeretne példát mutatni a gyerekeinek, hogy nincs olyan helyzet, amiben ne lehetne megtalálni a jót, az előrevivőt.

Meglepő volt számomra, hogy a tavaszi időszakban mennyi elmarasztaló, áldozathibáztató kommentet kaptak a zenészek, amelyben sokan azt kifogásolták, miért nem megyünk el dolgozni mi is egy rendes munkahelyre, mondjuk árufeltöltőnek. Úgy látszik, nem látják, hogy zenésznek, énekesnek lenni ugyanolyan kőkemény munka, mint bármilyen más pálya, amit jól, szívvel-lélekkel csinál valaki. Évtizedeken át fejleszteni a hangszeres játékot, képezni a hangodat, megtanulni hatni másokra és a saját magad menedzsmentjét vinni összetett és nehéz feladat. A tehetségen túl sok erőfeszítést igénylő szakma ez. Most még komplikáltabb a helyzet, mert már annyira nem szigorúak a szabályok, mint tavasszal, az emberek többsége bejár a munkahelyére, de sokan, köztük az előadóművészek továbbra sem tudnak dolgozni. Próbálkozunk online, de ennek a kultúrája egyelőre még nem alakult ki, mind az előadók, mind a közönség tanulja, hogyan lehet ez rentábilis mindkét félnek” – fogalmaz Eszter, aki a közösségi médiában is megszólalt a téma kapcsán.

Azt hiszem, ebben a felborult világban most még fontosabb a kultúra szerepe, ami segít a léleknek is egyben maradni ilyen nehéz időkben. Én még tavasszal elindítottam a Facebookon egy Karanténmesék csoportot, ahol minden nap feltettünk egy dalt az Eszter-lánc mesezenekarral, karanténkörülmények között felvéve, és meséltem egy-egy hozzáillő mesét. Már 90 körül jár a dalos mesék száma, és rengeteg szívmelengető kommentet kaptam szülőktől, hogy milyen sokat jelent nekik, hogy minden este ott vagyok a képernyőn a gyerekükkel. Most, a második hullám alatt is folytatom, hiszen sokan vannak most is otthonuba ragadva. Szervezünk online koncerteket is, Mikulásra a gyerekekneknek, de a felnőtt sanzonestjeimet is szeretném online eljuttani az emberekhez, ezen is dolgozunk" - osztotta meg velük terveit Kárász Eszter, akinek a lélekemelő, jótékonysági ügyek támogatása éppolyan fontos cél, mint a közönség szórakoztatása.

"20 éve dolgozom bohócdoktorként a Piros Orr Bohócdoktorokkal, ami most szintén nehézségekbe ütközik a járváy miatt. Nagy erőkkel próbáljuk az online világba áttenni a bohócviziteket, hiszen ilyenkor is szükségük van a gyerekeknek a nevetés gyógyító erejére. Nem tagadom, gondolkozom a B terveken is, elkezdtem más utakat is keresni a megélhetésre. De én ebben vagyok jó, ezzel tudok erőt adni, amit most csinálok” – szögezte le az előadóművész, aki a mai napig a legutóbbi fellépéseire gondol vissza, ugyanis olyan elementáris tapsokat még sosem zsebelt be, mint idén nyáron a kultúrára kiéhezett közönségtől.

A második hullám idején pedig az ő gondolatai is akörül forognak, hogy mielőbb folytathassa gyerekkoncertjeit és a többi között Csemer Bogival és Tompos Kátyával közös projektjét, a Chanson Elyseé sanzonesteket. A következő napokban pedig december 6-ára készül, az Eszter-lánc nevű mesezenekarával egy 45 perces, online élő koncertet adnak majd Mikulás alkalmából a családoknak.

Horváth Lili

Még a járvány első szakasza után is teli volt tervekkel, ma pedig már az újratervezést tanulja. Horváth Lili az utóbbi időben folyamatosan színpadon állt különböző produkciókban, forgatott sorozatban és egy álma valósult meg azzal, hogy létrejött a saját művészeti és közösségi tere, a Lili Suli. Egy gyönyörű, romantikus hangulatú budai kúriában foglalkozott gyerekekkel más pedagógusok és oktató kollégák segítségével. A gyerekstúdió két éven át volt hangos a zsivajtól, drámapedagógiai és kézműves foglalkozások, logopédia, jóga és számtalan szülinapi zsúr helyszíne volt. A Jászai Mari-díjas színésznő óriási fájdalmára idén már kétszer is be kellett zárnia az intézményt, jelenleg is online keretek között folytatja a munkát.

Nagyon szomorú voltam, mert idén el kellett búcsúznunk a Lili Suli eredeti helyszínétől, de szerencsére találtunk egy új helyet a Vízivárosban, ahol elkezdtük újrateremteni mindazt, amit elkezdtünk két évvel ezelőtt. Bár most ismét be kellett, hogy zárjunk, nyáron volt két sikeres táborunk és ugyanúgy üzemelünk, csak online. Az adventi időszakra sok kézműves ötlettel, foglalkozással és mesékkel készülünk” – kezdte Lili, aki a passzív időszak ellenére is igen aktív nyarat tudhat maga mögött.

Először is lett egy kis kutyánk, aki a karantén első hullámába érkezett hozzánk, nem véletlenül. Két évvel ezelőtt sajnos elpusztult a tacsikeverék kis kutyánk, már nagyon vágytam arra, hogy legyen egy másik kedvencünk. Molly egy igazi kis egyéniség, és most több időnk van foglalkozni vele, tavaly elképzelhetetlen lett volna, hogy magunkhoz vegyünk egy kisállatot, mert nagyon mozgalmas életet éltünk. Mindenkinek javaslom, hogy ha régóta tervez hasonló projektet, akkor most tegye, mert mérhetetlen szeretetet és vidámságot hoz a hétköznapokba az, ha gondoskodhatunk egy másik élőlényről” – kezdte az idei év történéseit, majd szakmai életének változásairól is beszámolt.

Megnyitott a Játékszín és több másik előadásom is volt, forgattam a Mintaapákban is, amit nagyon élveztem. A Tony című színdarabot, ami egy monodráma Batthyánné Zichy Antónia életéről filmre rögzítettük. Besűrítettem mindent, amit csak tudtam, mert ketyegett alattam az időzített bomba. Tudtam, hogy hamarosan leállás lesz megint” – idézte fel az őszi időszak történéseit a színésznő.

Háromgyerekes édesanyaként pontosan tudja, mennyire nehéz az édesanyáknak a munkájukban és a szülői feladatokban együttesen helytállni az átlagos hétköznapokban, most viszont élvezi, hogy több ideje jut a családjára. A nagyfia már ügyesen alkalmazkodott az online tanuláshoz, segítség nélkül, önállóan vesz részt az órákon, középső fia még általános iskolás, így ő bejár az óráira, a kislánya, Dorka viszont jövőre kezdené az általános iskolát. Az iskolaválasztás nehézségeivel ők is küzdenek, mert nyíltnapok nélkül nem egyszerű feladat. A színésznő gyermekei mellett pedig az édesanyjáról is gondoskodik, Tordai Teri ugyanis ismét karanténba vonult.

Egészen a leállásig forgatott Deák Kristóffal, sok idős szerepel a filmben, de folyamatosan teszteltek, figyeltek rájuk, ezért nem betegedett meg. Sosem volt egy otthonülős típus, ez nagymama korára sem változott. Most már kértem tőle, hogy fejezze be a jövés-menést, amit kell, bevásárolunk számára és viszem hozzá, maszkban. A vírus előtt sokat vigyázott Dorkára, de mivel ő óvodába jár, most kevesebbet, rövidebb időre találkoznak, maximum egy kutyasétáltatás idejére” – mesélte Lili, aki egyelőre még nem tudja, hogy a karácsonyi ünnepeket hogyan töltik majd az idén, de abban biztos, hogy mit kér idén a karácsonyfa alá: ő is azt szeretné, hogy mielőbb újra a közönség előtt lehessen.

A színésznő korábban intenzív szakmai életet élt: sorozatokban, filmekben és színpadon is játszott. A koronavírus-helyzet az ő rutinját is felborította, de a nehézségből megtanult előnyt kovácsolni. Az újonnan életre hívott SzínházTV háziasszonya lett, így a rendhagyó kulturális szolgáltatásról és az online színház jövőjéről kérdeztük, de azt is elárulta, miben változtatta meg családi életét a karantén.

Leadfotó és fotók: Csemer Bogi, Kárász Eszter engedélyével, Femcafe.hu / Kunos Attila; 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.