Sztárok

Szívszorító vallomások - Így vészelik át a járványt a Nemzet Színészei

Nem fordít hátat a színháznak

Jordán Tamást bő egy hónappal ezelőtt választották a Nemzet Színészévé. A népszerű művész szintén folyamatosan tartja a kapcsolatot Törőcsik Marival. "Kétnaponta felhívom, szerencsére szellemileg friss, jókat szoktunk beszélgetni, amíg el nem fárad, igyekszünk támogatni abban, amiben tudjuk, és könnyebbé tenni ezt az időszakot, hiszen Marika mindig szereti a vendégeket, de most ugye senki se mehet hozzá" - mondta a 77 éves színész. Jordánra ugyanakkor igazi szakmai kihívást jelentő feladatok várnak a jövőben, ezekre is gőzerővel készül - persze most inkább csak lélekben, hiszen mostanság ő sem megy a világot jelentő deszkák közelébe. "Amióta itthon vagyok, folyamatosan gondolkodom a következő év­adon igazgatói visszavonulásom előtt, ugyanis január 31-én lejár a kinevezésem, és nem indulok újra. Nagy felelőtlenség lenne, nem vagyok az a székéhez görcsösen ragaszkodó igazgató, a következő öt év végén 83 éves lennék, nem tudom, hogy addigra milyen állapotban leszek" - fogalmazott a Nemzet Színésze. Jordán a karantén időszakában is igyekszik megőrizni jó kondícióját: olvas, meditál, és még némi színészkedésre is jut ideje. "A színháznak nem fordítok hátat persze, sőt Molnár Piroskával hetente háromszor összemondjuk a Kései találkozás című előadásunk szövegét Skype-on. Rendkívül edzi az agyunkat, miközben jól szórakozunk. Itthon a kedvesem intéz mindent, elképesztő módon helytáll, amíg én itthon maradok és olvasok" – tette hozzá a Kossuth-díjas színészlegenda.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Óriási megtiszteltetés érte a 77 éves színészlegendát.

Leadfotó: Médiaklikk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gryllus Dorka szokatlanul viselkedett a Reggeli adásában, ami ráirányította a figyelmet az 50 év feletti nőknél gyakran jelentkező agyi ködre, a hormonális ingadozásokra és a tartós stressz káros...
Sztárok
Megrázó vallomással tért vissza a nyilvánosság elé Harry herceg, aki a MasterClass amerikai oktatási platformon indított, 20 részes online kurzusában nyíltan beszélt a gyász és a depresszió elleni...
Sztárok
Újabb drámai fordulat történt Dudás Miki édesapjának perében: a gyászoló család határozottan visszautasította a vádlottak által felajánlott 8 millió forintos kártérítési összeget, így az eljárás...
Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...
Home&Design
Az 1920-as évek csillogása, a geometrikus formák és a fényűző részletek ismét meghódítják a lakberendezést. Az art deco stílus azonban ma már nem feltétlenül jelent hivalkodó enteriőrt: néhány jól...
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...